1. megtudhattuk a mai
hírekből, hogy a kéményseprést "kiszervezik" a katasztrófavédelemhez.
Azt eddig is tudtuk, hogy a közmunkák rendszere a belügy-minisztériumhoz
tartozik, a kéményseprés majd a katasztrófavédelemhez.
A sor folyatódik, a
leépülő egészségügyben orvosok és ápolók helyett majd katonai szanitécek látnak
el minket, a gyerekeket pedig az iskolákban börtönőrök fogják tanítani.
A közalkalmazottakat már most is közmunkásokra cserélik. a
szakszervezeteket, politikai pártokat pedig egyszerűen kiváltjuk a CÖF-el.
Szerintem még sokat spórolhatnánk ha visszaállítanánk a lóvasutat! vagy ha az
igazságszolgáltatást felváltanák a sámán és törzsi gyűlések vagy
"csákmáték" döntései ukázai, egyfokú eljárás, gyors, pontos döntések
apelláta nélkül és punk-tum!
2. Tarlós Istvánnak
és Kocsis Máténak valaki súgja már meg, hogy a melegfelvonulás
"méltatlanná" nyilvánítása az Andrássy úton ALAPTÖRVÉNY ELLENES,
ugyanis a melegfelvonulás résztvevői melegek (vagy nem melegek), akik egyben
magyar állampolgárok is, akiknek a hátrányos megkülönböztetését az ALAPTÖRVÉNY tiltja! Igy függetlenül az ő világlátásuktól és politikai
ízlésüktől legyenek kedvesek erősen tartózkodni az Alaptörvény rendelkezéseinek
megszegésétől, a hátrányos megkülönböztetéstől.
Az már csak továbbgondolás,
hogy ha meg lehet tiltani egy embercsoportnak valamilyen tulajdonsága alapján
-ez esetben szexuális orientáció- hogy mely történelmi városrészben sétáljon
vagy ne sétáljon, jelen legyen vagy se, hogy felvonuljon vagy se, akkor a
következő lépés, hogy ugyanezen emberek (vagy mások, pl. mi romák) mondjuk
MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉST viseljenek pl. csillagot, csengőt stb. Az már csak egy
utolsó megállapítás, hogy a meleg felvonulás nem szexuális piknik hanem
POLITIKAI rendezvény!
3. hallom a hírekben, hogy a letelepedési kötvény jól
fizet. azaz a magyar állam képviselői míg a bevándorlók, migránsok, menekültek
esetében uszító gyűlölet kampányt folytatnak, addig más JÓL FIZETŐ
kuncsaftoknak függetlenül a származási országtól letelepedést biztosít. nos ez
nemes egyszerűséggel gazemberség, elvtelen mocsokság. Tehát akinek nincs pénze
azt agyonveretjük, leköpetjük ha ide mer jönni, függetlenül attól, hogy valóban
üldözik - e, valóban rossz vagy jó ember-e, hogy tisztességesek-e a szándékai,
hogy nemzetközi szerződések erre köteleznek minket, és függetlenül attól, hogy
tőlünk viszont 500.000 fő ment más országokba bevándorolni, letelepedni, munkát
vállalni gazdasági menekültként, vagy politikai menekültként, míg aki
fizetőképes azt szívesen látjuk, ha nekünk tejel,
függetlenül attól, hogy
származási országában esetleg gazember volt, bűnöző, vagy kalandor, vagy
uzsorás, vagy isten tudja mi!
Hát nem döbbenet? De az.
Indián
Indián
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése