CIGÁNY GYEREKEK AZ ISKOLÁBAN

Drótos András - A cigányság, a cigány iskolázás jó ismerőjeként azt elemzi, miként lehetne elkerülni a cigány tanulók felzárkóztatása terén tapasztalható kudarcokat. Úgy véli, hogy a hazai cigányság mai élethelyzete, a cigányok körében tapasztalható szegénység miatt a cigány iskolázásban a gondozás, a szocializáció segítése jó ideig megelőzi fontosságban az oktatást, az ismeretközvetítést.

A szerző szerint csak egy ilyen gondozó, szocializációs hátrányokat kompenzáló programot követően lehet szó a cigány gyerekek esetében oktatásról. Csak egy hosszú, nagy szakértelemmel kísért alapozó szakaszt követően válik lehetségessé a cigányság tanítása, iskolázottsági szintjének növelése. A kérdés társadalmi vetülete A cigánykérdés nem iskolai probléma, de mint minden együttéléssel járó gondnak, ennek is van iskolai vetülete. A cigányság és a magyarság együttélése tény, a cigányság telepszerű vagy jelenléte a magyar városokban és községekben hosszú távú realitásnak tekinthető. Az együttélés jelenlegi formája is elfogadandó és belátható történelmi távlatokon belül nem megváltoztatható valóság. Az is tény, hogy a történelem, amely mintegy hat évszázada egymás mellé rendelte a két etnikumot, nem végzett alapos munkát az egyenetlenségek elsimításában, a súrlódások felszámolásában. Hibásnak vélek azonban minden olyan elgondolást, kezdeményezést, amely valamiféle históriai vagy ne adj' Isten ködös genetikai alapokról kiindulva igyekszik utakat szabni többnyire a másik fél, jobbik esetben mindkét etnikum számára a jövőbeni kapcsolatokat illetően. A sokféle sérelem, a múltbeli - és a jelenkori - jogtiprás lajstromba szedése, a historizáló "igazságkeresés" és a másik iránti empátia teljes hiánya inkább konzerválja a meglévő bajokat, az etnikai egyet nem értést, mintsem előrevinné a dolgokat. A cigány-magyar kapcsolatok egyetlen alternatívája Magyarországon az együttélés. * Az együttélés azonban nem jelent egyformaságot is. Sőt az a célszerű, ha már a kezdet kezdetén tisztázzuk, hogy a jogi egyenlőség nem tünteti el a meglévő és megújuló társadalmi különbségeket a helyi közösségek "ranglétráján", az eltéréseket az életvitelben, a családok összetartozásának külső és belső jelenségeiben, a gyermeknevelési szokásokban és az emberi élet számos más területén. Nem vagyok híve azoknak az elméleteknek, amelyek a létező különbségeket bagatellizálják, és a "szőnyeg alá söprik" a problémát. Az pedig már minősítést sem érdemel, ahogyan némelyek politikai tőkét igyekeznek kovácsolni maguknak a cigányság és a magyarság együttélésének egyoldalú interpretálásával. Az átgondolatlan szólamok, az irányt és arányt tévesztett politikai, szociális és kulturális kampányok még kuszábbá tették egyébként is bonyolult viszonyrendszereinket. * A cigánykérdés létezik, és léteznek a különbségek is a két etnikum életvitelében, gazdasági szituáltságában és szocializáltságában.

Nem akkor segítünk felzárkózni a cigányságnak a jelenkor sok tekintetben megújulni készülő magyar társadalmához, ha azt mondjuk nekik, hogy ez immár minden tekintetben megtörtént, mert ez először is hazugság, másodszor pedig a bajok elkendőzése. A túlpolitizált egyenlősdivel lehetetlenné válhat a külön utak megtalálása, a szükséges felzárkóztató lépések kidolgozása. Tisztában vagyok vele, mennyire fontos egy nép identitásának a megtalálásában az, hogy miképp nevezi meg önmagát. A belülről is megosztott cigányságnak is szüksége van az ebből sugárzó kohéziós erőre. Ám abszolút hiteltelennek érzem, amikor a magyar etnikumhoz tartozó különböző rendű, rangú politikusok is romának nevezik a cigányokat, s még inkább megmosolyogtat, amikor egyesek már odáig mennek a valós különbségek elfedésében, hogy csak magyarokról hajlandók tudni. * Ha a két etnikum közötti különbség nagyságát, a minden társadalmi szférában szükséges felzárkóztató intézkedések mélységét, alaposságát akarnám meghatározni, akkor a cigányság elmaradását történelmi léptékűnek kell neveznem. Ezt a hátrányt egyénileg sokan képesek voltak fölszámolni, de a cigány társadalom együttes kitörése már nehezebb ügy. Ezt a történelmi távolságot egyedül, önerejéből képtelen megtenni a hazánkban már millió fölötti lélekszámúnak becsült nép. Ehhez kell szabni tehát a "kezelés" gyógyító eljárásait is. S hogy ennél az utóbbi képnél maradjak, a gyógyításban a "beteg" aktív közreműködése is szükségeltetik. * A gazdasági lemaradás vagy inkább leszakadás mellett a cigányság társadalmi felzárkóztatásának gátja a magyarsággal szembeni nem kevés előítéletet tartalmazó szemlélete is. Ezek közül talán a legjellemzőbb, hogy a magyarokat többnyire átverhető ellenfélnek, falhoz állítható hiszékenynek, akadékoskodó, de könnyen sarokba szorítható, megdumálható akadálynak, megfejhetőnek, megpumpolhatónak tekintik. Vannak ebben a magatartásban kényszeres elemek is, ám leginkább ezt a beállítódást utasította el (a dolgok működésének természete szerint általánosított formában a cigánysággal együtt) a magyarság. Nem véletlenül nevezzük a tartalmatlan hízelgést, a "háttere nincs" beszédet cigánykodásnak, s az sem véletlen, hogy a cigány népnév pejoratív tartalmakat is hordoz a magyar nyelvben. Nem kívánok ebbe a kérdésbe belemélyedni, mert akkor hosszú utat kellene megjárnom - ha csak a deskriptív szemléletre kívánnék is szorítkozni - a cigánycsaládok belső viszonyainak elemzésétől a néplélektan ködös tájaiig. De ez a szemlélet is oka annak, hogy a cigányság összességében ma rosszabb helyzetben él Magyarországon, mint a többi etnikum.

A kérdés iskolai vetülete - A cigánykérdés iskolai probléma is. Itt sem lehet megkerülni a helyzet elemzését, a szükséges lépések meghatározását. Mindenekelőtt tudnunk kell, honnan, miféle miliőből érkezik a gyerek. Nem a családok életében kell vájkálni, hanem a helyi cigányságról, létszámáról, életmódjáról, megélhetési forrásairól, rétegeződéséről, egyszóval szocializáltsági szintjéről kell ismeretekkel rendelkezni a döntéshez. Ennek a tudásnak a birtokában lehet meghatározni, hogy az oktatásra vagy a gondozásra-nevelésre kell-e helyezni a fő hangsúlyt, és ennek fényében látható, hogy vegyes etnikumú vagy külön cigány és magyar osztályokat hozzunk létre, esetleg osztálybontással vagy kiscsoportos foglalkozásokkal próbáljuk elérni a kívánt célt. A cigány lakosság többségének kisebb problémája is nagyobb, mint presztízskérdést csinálni a szakmai-metodikai eljárások kiválasztásából. Ahol gond a megélhetés, nagyobb súllyal esik latba, kap-e a fenntartó önkormányzattól iskolanapon tízórait a gyermek, mint az, hogy melyik tankönyvvel véli pengeélesre csiszolni az iskolások elméjét a buzgó és hivatástudattal átitatott tantestület. Ebben a világban célszerű a tankönyveket is az áruk szerint megválogatni, minél olcsóbb, annál jobb. Ha megveszik. Az ennivalóért is naponta megküzdő cigány családok számára megnyugtatóbb, ha az iskola a gondozási feladatokból is vállal olyanokat, amelyek végül is nem tartoznak kifejezetten a kötelességei közé. * Semminek sem örültem jobban a NAT kapcsán, mint annak, hogy a dokumentum készítői oktatási követelményeket fogalmaztak meg, s mellőzték a direkt nevelési követelményeket. Az utóbbi terület gondjai, meggyőződésem szerint inkább a szülő "hatáskörébe" tartoznak. Még akkor is, ha tudom, hogy a nevelés nélküli iskola elképzelhetetlen fantazmagória. Az oktatás, nevelés és gondozás egységéből hiába szeretné az iskola az utóbbi kettőt a szülői ház kizárólagos jogának tekinteni, ha az - többnyire gazdasági funkciójának gyengesége okán - erre képtelen.

A magyarországi cigányság többsége és a cigány gyerekek nagy része - minden pozitívan diszkrimináló állami lakásépítési és a nagycsaládosokat, a társadalmi-gazdasági versenyben lemaradókat segítő kampányolás ellenére - többnyire fürdőszoba nélkül épült lakásokban, többnyire a gyermekek után járó segélyekből, önkormányzati támogatásokból és alkalmi munkákból próbál megélni. Hogy a városokban vagy a falvakban könnyebb vagy nehezebb a helyzetük ezeknek az embereknek, nem tudom. Mostani és korábbi munkáim során jó néhány cigánytelepet végigjártam, sokféle sorsot megismertem. Kevés olyan cigánnyal volt módom megismerkedni, akiből értelmiségi lett (többségükben ők is odahagyták azt a miliőt, sőt azt a települést is, amelyben felnőttek). Talán azért kevés a cigány értelmiségi az ismeretségi körömben, mert valóban kevesen is vannak. Cigány tanítványaim közül (pedig dolgoztam nevelőotthonban is, s minden munkahelyemen - talán a tanárképzőt leszámítva - viszonylag magas létszámban voltak cigány tanulók is) mintegy tíz főre emlékszem, aki az érettségiig tanult. Szakmához - főleg az állami gondozottak közül - már többen jutottak az iskolarendszer révén, de ezzel a ténnyel szemben áll az, hogy a nem állami gondozottként felnövők között efféle képzettséggel bíró alig-alig akadt. (Nem csoda, ha a többségében alacsonyan iskolázott cigány munkaerő veszítette el elsők között az állását a munkahelyi struktúrák megváltozásakor? Akkor is így lett volna ez, ha a magyar társadalomban nem lenne - de van - előítélet a cigánysággal szemben.) A cigányság szocializáltsága tekintetében történelmi léptékben van lemaradva. S mivel az iskolát nem szabad kiszakítani a társadalomból (minden ilyen kísérlet kudarccal végződött eddig), ott is kezelni kell, kezelni "illik" a kérdéskört. A szakma felzárkóztatási programról beszél, ha a cigány gyerekek iskolai helyzetével kapcsolatos kérdések kerülnek előtérbe. Én inkább az esélyegyenlőség megteremtéseként minősítem ezeket az intézkedéseket, szükséges cselekedeteket, lépéseket. Mindenekelőtt azokat az alapelveket kívánom összeszedegetni, amelyek mentén haladva eredményesek lehetünk a pedagógiai álcával elfedett szocializációs tevékenységkörben.

Az egyik fontos alapelv, hogy mindig a valóságos helyzetből és nem a ködképekből kell kiindulni. A cigány gyerekek többsége csak úgy jut el az óvodához, ha szüleik helyi támogatást kapnak ehhez. Amennyiben valamilyen helyileg módosult cigány dialektust tekint anyanyelvének a cigányság, akkor az óvodapedagógusokra és később az első iskolai évfolyamok pedagógusaira aránytalanul nagy teher hárul, ha "teljes létszámú" osztályokkal kell foglalkozniuk (legyenek azok mindannyian cigányok vagy részben magyarok, illetve magyar anyanyelvűek is). A fogalomkincs szűkössége, a szocializációs elmaradottság felszámolására tett erőfeszítések nagysága mind amellett szólnak, hogy ha sikeresek akarunk lenni nevelő-oktató munkánkban, kis létszámú cigány osztályokat célszerű az első iskolai évben létrehozni. A cigány ajkúak és a magyar ajkúak együttes nevelése is feszültségeket hordoz magában, míg az egyik lelassul a fejlődésében, a másik sorsa óhatatlanul a leszakadás lesz. A másik fontos alapelv, hogy az iskolai felzárkóztató intézkedések ne csak oktatási és nevelési jellegűek legyenek. Ezekkel ugyanis aligha érhető el a lemaradás okainak a felszámolása. Bár a tüneti kezelés nem fölösleges, mégis úgy vélem, hogy gondozási program nélkül a felzárkóztató iskolai tevékenység eredménytelen. Ha a fenntartó és/vagy az önállóan gazdálkodó iskola anyagilag nem teremti meg azokat a gondozási feltételeket, amelyeket a jobban szocializált családok gyermekei már természetes feltételrendszerként élnek meg, nem ugyanazt érti majd a tanító és a kisdiák ugyanazon fogalmakon. Ebbe a gondozási-támogatási struktúrába beletartozik a vízöblítéses vécé használatától a fogmosás "oktatásán", a tisztálkodási és öngondozási készségek kialakításán keresztül a tanszerekkel és gyakran az élelemmel való ellátásig sok minden. Az iskola nem szociális gondozási központ, ám ha eredményeket akarunk elérni, ezen az úton juthatunk közelebb a célhoz. Ha egyszerűen csak iskolai kérdésként kezeljük a dolgot, akkor többnyire sikertelen, bukásai miatt többször is közösséget váltó, iskolai kötődésekkel nem rendelkező gyerek lesz az eredmény. Éppen a NAT követelményrendszere kapcsán gondoltam arra, hogy alkalmazható-e bármilyen standardizált mérce mondjuk a hagyományos nevükön sátoros cigányoknak nevezett vagy a jobban modernizálódott magyar ajkú cigányság gyermekeire egységesen vonatkoztatva. Aki anyanyelvének hangjait sem úgy képzi, mint magyar anyanyelvű társa, helyesírási tudásában mérhető-e ugyanazon mércével. Az eltérő ütemben haladó gyermekekkel saját ütemük szerint kell haladni. Azzal ugyanis csak árthatunk, ha nem vesszük figyelembe a realitásokat, s valamiféle Prokrusztész-ágyba kényszerítünk minden gondot, csak azért, mert ez az ágy a legolcsóbb a bútorboltban, vagy mert a politikusok azt mondják, hogy ezt kell vásárolnia az iskolának. A pedagógiának megoldást kell találnia a problémákra, míg a politika beérheti a magyarázatokkal is. Mindent összevetve az a véleményem, hogy ne a politikai hangulatkeltés határozza meg a módszerek megválasztását, hanem a feladat. Ha a cigány osztályokkal vagy a kis létszámú csoportokkal jobb eredmények érhetők el, ha a külön út szakmai szempontból szükséges, azt kell választanunk. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a cigány családokat az átlagos magyar családokénál erősebb érzelmi kötődés fűzi össze. Pontosabban erősebbnek tűnik. Bármilyen valós vagy vélt sérelem esetén beindul a reakció, s a család a megbántott, megrövidített gyermek védelmére kel. A realitásokban gondolkodó nevelőtestületeknek megfelelő kezelési eljárásokkal, átgondolt módszerekkel kell rendelkezniük az efféle érzelmi rohamok lecsillapítására. Az önállósodó iskolának a cigány szülővel is kapcsolatokat kell keresnie, kiépítenie. Akár külön cigány szülői munkaközösség életre hívásával is. Az iskola régi szövetségese az egyház. Az oktatás valaha a szervezet kebelén belül bontakozott ki Magyarországon éppúgy, mint a középkori Európában. A hit és a tudomány egykori házassága már felbomlott, s a tudományhoz jobban húzó oktatás is kinőtte a bölcsőt, de a közös dajka, az egyház máig őrzi az iskolához fűződő kapcsolatait.

 A motiváció erősítésében az iskola is fölhasználhatja azt a lelki hatóerőt, amelyet a hit adhat annak az embernek, akinek ilyen kötődései vannak. Úgy vélem, hogy az egyre szaporodó módszertani segédanyagok, útmutatók, a létszámukban is megsokszorozódott cigányoktatási szakértők és szakreferensek áldásos munkája ellenére a magyarországi cigányoktatás kitaposatlan út (inkább ösvény), amelyen alig vannak tájékozódási pontok. Azok az iskolák, legfőképp kis iskolák, amelyek szembesülni kénytelenek ezzel a feladattal, nincs miből válogassanak, nincsenek olyan helyzetben, hogy maradéktalanul vagy csak elfogadhatóan eleget tegyenek feladatuknak. Munkájukat csak nehezíti a problémát át nem látó politika. Az iskolák magukra hagyatva képtelenek arra, hogy kinyomdokolják ezt az utat. Hiányzik hozzá a pénz, a szakértelem és általában a helyi közösség támogatása. Tenni, cselekedni azonban akkor is kell, ha még csak tanuljuk ezt a szakterületet

 

Indián

Roma holokauszt Európában

Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók és a lengyelek deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is egy "zsidó rezervátumba". A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak "3-4 vagon cigányt". Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom "megtisztítását" a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt vittek a lodzi gettóbaA gettó zsidó vezetője, Chaim Rumkowski rasszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. "Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak." Kérésére a nácik a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az éhség, a járvány és a lakáshiány miatt egyre romló körülményeket a német hatóságok a szokásos módon "orvosolták": a lodzi gettóból 1942 februárjában éppen úgy a chelmnói haláltáborba deportálták, és ott gázteherautóban kivégezték a romákat, mint a zsidó gettó lakóit. 1941 nyarán a keleti lengyel és szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei, az Einsatzgruppék zsidók százezrei mellett több ezer "aszociális" cigányt lőttek agyon. A Baltikumban működő egyik speciális egység jelentése szerint 1942. február 1-ig összesen 138.272 embert öltek meg. A 136.421 zsidó, 1064 kommunista, 56 partizán, 653 szellemi fogyatékos, 44 lengyel, 28 orosz hadifogoly és 1 örmény mellett az alakulat 5 cigányt is kivégzett. Az Einsatzgruppe B egyik, Szmolenszk térségében tevékenykedő egysége 1942 márciusában 1585 zsidót, 27 kommunistát és 45 cigányt, egy másik alakulat ugyanebben az időszakban 1551 zsidót, 5 orosz bűnözőt, 20 kommunistát és 33 cigányt "részesített különleges kezelésben". 1941 októberében a keleti front középső szakaszán egy, az Einsatzgruppe C-hez tartozó őrjárat 32 fős cigánykaravánt

tartóztatott fel az úton. A szekerek átkutatása közben állítólag német katonai felszerelést találtak, és "mivel ez a banda nem rendelkezett személyi okmányokkal és nem tudták megmagyarázni a (német katonai) holmik eredetét, ki lettek végezve". A déli szovjet területeken gyilkoló Einstazgruppe D 1942 áprilisáig összesen 91.678 embert ölt meg, köztük a márciusban kivégzett "261 fő aszociális elemet, beleértve a cigányokat is". Ugyanennek az alakulatnak egy korábbi jelentésében a meggyilkoltak között található "810 fő aszociális elem, cigány, elmebeteg, és szabotőr". 1942 januárjában szintén az Einsatzgruppe D jelentette, hogy Szimferopolban megöltek 824 cigányt, illetve, hogy a városban "a cigánykérdés megoldást nyert".

A nácik a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban és Franciaországban nemigen törődtek velük. A kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek Belgiumból majdnem 400 belga, holland, német és norvég állampolgárságú cigányt deportáltak Auschwitzba, akik közül csak 12-en élték meg a felszabadulást. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült. 1943 őszén Olaszországból a nácik néhány tucatnyi olasz vándorcigányt hurcoltak keletre.

Szerbiában a megszálló német katonai hatóságok másfél év alatt helyben "oldották meg a zsidó- és a cigánykérdést". A zsidókkal együtt mintegy 12 ezer cigányt lőtték agyon, vagy gázosítottak el teherautókban. 1942 augusztusában büszkén jelentették Berlinnek: Szerbiában "a zsidó- és a cigánykérdés megoldást nyert". Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, a letelepedett romákat a zsidó gettókba küldték, a varsóiba 1942 tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el.



A nácikkal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Szlovákiából nem deportálták a helyi cigány lakosságot, de általában a települések szélére kellett költözniük. Néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek. SS-egységek százakat végeztek ki, de mintegy 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.

A Cigányság története

Mielőtt a romák Európába való érkezésének történetéről beszélnénk, tudnunk kell, milyen források alapján tesznek a történettudósok megállapításokat. A történelem ismeretszilánkokból próbálja meg összeállítani az általa vizsgált kort.

Romák Európába érkezésük előtt

Rendkívül kevés forrás maradt fenn arról a kb. 1000 évről, mely a romák őshazájukból való elindulása és Európába érkezése között eltelt. A mai ember gondolkodásmódja, világlátása egészen más, mint azoké, akik annak idején lejegyezték azokat az ismereteket, melyek számukra voltak fontosak. A történészek így csak utólag tudnak kérdéseket gyártani a fennmaradt adatokhoz, leírásokhoz.

A romák eredetéről szóló feltételezések közül az egyik legismertebb, hogy i. sz. 700 és 1000 között Indiából indult útnak egy népcsoport. Ennek lehetséges oka az iszlámterjeszkedés volt. Mohamed bir Kasszim i. sz. 712-ben elfoglalta Szindhet, majd Mahmud 1001-ben Pandzsáb legnagyobb részét. Egy 1126-ban keletkezett történeti írás szerint a kalifák Örményországba és Szíriába telepítették a cigányok vélhető őseit. Arról azonban nincs adat, hogy pontosan kiket és mikor telepítettek a kalifák Nyugatra, a legkevesebbet arról tudjuk, hogy e csoport hány főből állhatott. Amikor Timur-Lenk mongol uralkodó 1398-ban betört Indiába, onnan a cigányokat Szamarkandba, a székesfővárosba hajtatta. Később - valószínűleg - az oszmán törökökkel együtt jutottak el a Balkán-félszigetre. Ha tehát a mai romák ősei Indiából származnak, az elvándorlás kezdete semmiképpen sem tehető egyetlen időpontra, hanem több hullámban történt: évszázadok hosszú sora alatt vándoroltak Nyugatra különböző kultúrájú, életmódú és létszámú csoportok.

A Cigányok középkori megjelenésével kapcsolatban egyetlen pontos adat sem áll rendelkezésünkre. A korabeli balkáni okiratok már mind jelen lévő csoportként jelölik meg a cigányokat. Merész, de nem kizárt azon lehetőség feltételezése, hogy a cigányok nem Indiából vándoroltak Európába, hanem az indogermán népek őshazájából, vagyis Közép-Ázsiából. Mindez nagy valószínűséggel a népvándorlások idején történt (i. sz. 200-400 körül), amikor a barbár törzsek megjelentek a római provinciák városainál: 245-ben a germánok áttörték a limest.

Egy másik feltételezés szerint a cigányok Indiából való útra kelésének időpontja akkorra tehető, amikor árja népek a U. évezred elején (i. sz. 1000 körül) behatoltak a Hindusztáni-félszigetre, délebbre szorítva az ott őslakos dravidákat.Abul-Kászem Manszúr Firdauszi perzsa költő (i. sz. 940-1025) említi Királyok könyve című munkájában, hogy Bahram Gur perzsa király (i. sz. 420-438) az ind Shankal királytól tizenkétezer lurit hivatott, hogy azok zenével szórakoztassák őt és sok csapástól sújtott népét. Egy másik történetíró 950 körül tízezer zottról tesz említést perzsa királyok történetéről írt könyvében: a király e több ezer embernek földet, vetőmagot és jószágot adott, melyet azonban azok feléltek, ezért a király haragjában "világgá küldte" őket. Sokan vélik felfedezni a lurik és zottok személyében a mai európai romák őseit. A bizonytalanság olyan nagy, hogy abból az időből, amikor a romákról már írásbeli megemlékezések állnak rendelkezésünkre, sem tudjuk biztosan, hogy valóban a mai romákról van-e szó.

A cigány/roma népesség Európa területén

A XV. században a Kelet-Római Császárság megrendülése és a Török Birodalom előrenyomulása egybe esik a cigányok/romák újabb vándorlási hullámának megindulásával. A Magyarországon ekkor megjelent cigány/roma népesség jelentős része a Német Birodalom, Svájc, Franciaország területére vándorolt tovább, igazoló dokumentumuk a Zsigmond király által kiadott menlevélhez hasonló volt. Ebből az időből maradt ránk 4 írásos emlék, amelyeket az ország 4 különböző helyén adtak ki: Buda, Szepes, Pécs és Bécsújhely. Ebből arra következtethetünk, hogy ez időben az ország szinte minden területén fordultak már meg cigány/roma csoportok.

A cigány/roma népesség viszonylag háborítatlanul vándorolhatott a kelet-európai országokban, azonban nyugat-európában már ekkor sem voltak elnézőek velük szemben. Nem egy ország területéről kitiltották, sok helyen üldözték őket. Ezt a hozzáállást erősített az egyház magatartása is, amikor eretneknek, veszélyes varázslóknak kiáltotta ki őket.

Az 1400-as évek végén már több országban, köztük Svájcban is törvények szabályozták a cigány/roma népességre vonatkozó politikát. Tilos volt elszállásolni őket, 1525-ben törvényt hoztak kitoloncolásukról. Az eddigi pénzbeli támogatás, amelyet a cigányok/romák a helyi hatóságoktól kaptak a megélhetésüket segítendő, mostantól egyetlen célra szolgált - minél messzebb juttatni őket, lehetőleg az ország határain kívülre.

I. Maximilian német-római császár ennél is messzebbre ment üldözésükben, több rendeletben kémeknek nevezi őket és azonnali kitoloncolásukat és minden kiadott menlevél visszavonását rendeli el.

A helyzet Franciaországban sem kedvezőbb, XII. Lajos 1504-ben érvényteleníti a cigányok birtokában lévő menleveleket, és helyenként megindul a kiűzésük. Néhány évvel később törvény tiltja letelepedésüket az ország területén. IX. Károly nem elégszik meg a teljes cigány/roma népesség kitoloncolásával, hanem testi fenyítésre, gályarabságra ítéli őket.

Spanyolországban kis mértékben kedvezőbb volt a helyzetük. A kitoloncolás mellett megjelenik a letelepedés, mint alternatíva - vagy elhagyják az országot, vagy letelepednek és tisztességes életmódot folytatnak. Minden más esetet, illetve a lopást is gályarabsággal büntették. Az akkori Európai szinte valamennyi országában hoznak törvényeket, rendeleteket a cigány/roma népesség kitoloncolásáról, letelepítéséről (Portugália, Olaszország, Vatikán, stb.) Ezek közül az egyik legszigorúbb az 1534-es milánói rendelet, amely a cigányokat/romákat törvényen kívülinek deklarálja, megfosztva őket minden polgári jogtól, illetve az ellenük elkövetett bűntetteket nem minősíti törvényszegésnek.

A mai Románia területén, Moldvában és Havasalföldön a cigány/roma népesség évszázadokon keresztül rabszolgasorsban élt a egyházi és földesúri birtokokon egészen a XIX. század közepéig. Az akkori törvények szerint azok a nem-cigányok is rabszolgákká váltak, akik cigányokkal/romákkal házasodtak össze. Az állam tulajdonában lévő rabszolgák nem voltak földterülethez kötve, folytathatták vándorló életmódjukat. Feltételezések szerint ezeknek a rabszolga sorba kényszerített népcsoportok leszármazottjai a mai beás cigányok, akik ma Közép-Európa délkeleti részén (Horvátország, Magyarország, Románia) és Délkelet-Európában (Bulgária, Görögország) élnek. Ez a hosszú tartózkodás Románia területén adhat magyarázatot a beások nyelvi helyzetére is, akik a román nyelv nyelvújítás előtti dialektusát beszélik, amely aztán önálló nyelvként fejlődött tovább, bővült szókincse. Valószínűleg ez a nyelvcsere és a beások megváltozott kulturális sajátossága adja annak a vitának a táptalaját, amely szerint a beások nem „igazi” cigányok/romák.

Az európai hatalmak a XVI. század második felére felismerték, hogy erőszakos, a kitoloncolást preferáló politikájuk nem hozza meg a kívánt eredményeket, ezért taktikát változtattak. Az üldözést felváltotta egy, az asszimilációra, letelepítésre törekvő politika, amely eleinte szintén nem vezetett sikerre - a cigányok/romák nem szándékoztak önszántukból feladni identitásukat. Ekkor vált általánossá az erőszakos asszimilációs politika több európai országban, köztük Romániában, Spanyolországban.

Az országok egyre kegyetlenebb törvényeket hoztak, volt olyan ország, ahol a törvények értelmében valakinek a cigány volta elegendő okot szolgáltatott a kivégzésre, kivéve, ha az illető gyermek volt. A kivégzést csak az kerülhette el, aki megtagadta cigány mivoltát, letelepedett, „tisztességes” munkát vállalt, „tisztességes” nyelvet beszélt, ennek megfelelő életmódot folytatott. 1592-ben Angliában teljes vagyonelkobzással és halállal büntettek minden cigányt, akiket módszeresen felkutattak és letartóztattak. Egy korabeli írás szerint 1596-ban egy 196 személyből álló csoportot fogtak el, akik közül 106 felnőtt fizetett halállal „cigányságáért”, a többieket kivétel nélkül kiutasították az országból. Ezt a törvényt csak az 1700-as évek vége felé helyezték hatályon kívül, ezek alapján 200 éven keresztül kivégzéssel megtorolt bűn volt 14 éven felüli cigánynak lenni. Szerencsére a törvényt az utolsó 100 évben már nem alkalmazták, de megtehették volna. Skóciában is hasonló törvényi szabályozás volt érvényben. Egy dokumentum szerint 1624-ben 8 férfit végeztek ki cigány mivolta miatt, az elfogott csoport asszonyait, gyermekeit kitoloncolták az országból. Mások nem voltak ilyen szerencsések. 1636-ban egy csoport férfitagjait fölakasztották, a gyermektelen nőket vízbe fojtották, az anyákat megkorbácsolták és arcukra bélyeget égettek.
Európa más országaiban, például Franciaországban gályarabsággal büntették a cigányokat/romákat.
A mai Olaszország területén 1601-re minden állam, királyság, hercegség területéről kitiltották a cigányokat.

A roma/cigány népesség Magyarországon – A 19. századig

A romák/cigányok a 15. század idején jelentek meg Magyarországon – Aventinus humanista történetíró az ország Török Birodalommal való határon lakó cigányokról tesz említést. Az 1400-as évektől a cigányok vándorló életmódot folytattak, melyek zavartalanságát a menlevelek biztosították, illetve – leginkább Erdély területén – jellemző volt bizonyos városrészekhez való kötödés, melyeket a letelepedés igényének első jeleiként is értelmezhetünk. Zsigmond király menlevele 1423-ból származik: „… és elrendeljük, hogy László vajdát és cigány alattvalóit minden módon óvjátok, ne akadályozzátok, életüket ne nehezítsétek, hanem ellenkezőleg minden alkalmatlanságtól és bosszúságtól védjétek…” A menlevél egyben kiváltságlevél is volt, mely biztosította a cigányok jogát a saját ügyeikben való döntésekre, törvénykezésre. Magyarország a cigányság számára kedvezőbb környezetet nyújtott a nyugatabbi területeknél: a roma/cigány csoportok számára hosszú időn át biztosítottak szabad mozgást és önrendelkezést a legmagasabb szinteken, hiszen a romák/cigányok többsége királyi jobbágyként élt, így mentesültek a kisebb helyi hatalmak szolgálatától.
A Habsburg-uralom alatt a cigányellenes törvénykezés érvénybe lépett Magyarországon is. 1616-ban Thurzó György magyar nádor ismét kiadott egy menlevelet cigányok számára. Ebből kiderül, hogy milyen esélytelen helyzetben vannak a cigányok Európában. Thurzó utasította a helyi hatóságokat, hogy védjék meg a cigányokat a velük szemben föllépőktől. Jelentős változást okozott a magyarországi cigányok életében a Habsburg-uralom kiteljesedése:
- I. Lipót 1701-ben törvényen kívül helyezte a cigányokat.
- Mária Terézia 1749. évi rendeletében kiutasított az országból minden cigányt, aki nem telepedett le, további rendeleteivel pedig teljes asszimilációt szorgalmazott.
- II. József folytatta az erőszakos asszimiláló politikát, illetve kiterjesztette azok érvényességét Erdélyre is.

Mária Terézia és II. József rendelkezéseit Magyarország és Erdély nagy részén sem a hatóságok, sem a cigányok nem vették túl komolyan, amennyire lehetett, kibújtak a végrehajtása alól.
A XVIII. századtól megkezdett, a letelepedésre és az asszimilációra irányuló rendelkezések, intézkedések hatása fokozatosan teljesedett ki. Az erre irányuló rendeletek rejtetten hatottak, az 1893. évi népszámláláskor a magyarországi cigányság kb. 90%-a már letelepedett és állandó lakóhellyel rendelkezett.

A cigányság helyzete Magyarországon 1945-ig

Az 1893-ban tartott cinágyösszeíráskor 275 000 cigányt írtak össze hazánkban, ekkor már a nagy többség „állandóan letelepedettnek” számított, „huzamosabban egy helyben tartózkodónak”, azaz „félvándornak” mintegy 20 000, míg „kóbor cigánynak” 9 000 főt neveztek a népszámlálás adatai alapján. A megnevezett kategóriák mutatják, hogy a cigányság nem alkotott homogén közösséget ebben az időszakban (sem): a szociológiai mutatókat tekintve a letelepedett cigányoknak nevezettek mutatták a legjobb, míg a kóbor cigányok a legrosszabb jellemzőket – igaz ez az átlagéletkorra, a gyerekszámra, a lakásviszonyokra, a foglalkoztatottságra.

Ebben az időszakban a cigánykérdés fő okát még mindig a vándorlásban látták. Éppen ezért az összeírás célja az volt, hogy adatokat gyűjtsenek egy, a problémát kezelni tudó rendelet megalkotásához – a Statisztika Hivatal kiadványának előszavában szerepel a megfogalmazott cél, „a csavargási ügyek rendezése és ezzel kapcsolatban a kóbor cigányok letelepítése”. Ez a rendeletet 1916-ban született meg; korábban, 1880 és 1910 között a vármegyék saját hatáskörükben intézkedtek a vándorlások visszaszorítása érdekében. Az 15 000/1916-os rendelet az alábbi módon határozott a kóborló romákról:

Kóborlónak számít az, aki nem tudja igazolni, hogy rendes lakhelye van. Akinek van igazolható lakhelye, de nem tartózkodik ott, vissza lehet toloncolni! Egyetlen cigány sem hagyhatja el engedély nélkül (elöljárósági vagy rendőrségi) a nyilvántartott lakhelyének belterületét. A községi elöljáróságnak nyilvántartásba kell vennie a cigányokat, és rendszeres orvosi ellenőrzés alá kell vonni őket. A nyilvántartott cigány az elvégzett szolgáltatásokért, illetve munkájáért járó díjakat nem kaphatja kézhez – azt a község által kijelölt egyén kezeli!

A hatóságok gyakorta próbálkoztak, különféle módokon, a kóborló cigány családok letelepítésével, illetve a deviánsnak tekintett magatartásformák visszaszorításával. 1928-ban a II. Büntetőnovella (1928. évi X. törvény) megrögzött rendelkezései tömegeiben érintették a beilleszkedni nem tudó, csavargó és bűnt elkövető cigányokat, mivel a rendelet szerint önhibájukból válnak folyamatosan újra és újra bűnelkövetővé. 1931-től a vándoripari engedélyek kiadását korlátozták tovább nehezítve ezzel a cigányság életkörülményeit, hiszen a munkavállalási lehetőségeket tovább szűkítették a cigányok számára. Egy 1938-as rendelet szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni – ezen rendelet, valamint Endre László későbbi államtitkár 1934-es követelése a cigányok koncentrációs táborba való zárásáról és a férfiak sterilizálásáról a közvetlen előzményeit és alapját képezik a magyarországi romák holokausztjának.

„A magyarországi áldozatok számáról máig vitát folynak, a kutatások a több tízezres számot valószínűsítik. (…) ..több településen, például Esztergomban 1942-ben, zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák, amit csak a munkavégzés céljából hagyhattak el. 1944 tavaszán-nyarán több város és sok falu roma lakosságát munkatáborokba viszik Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves megyékből, augusztusban pedig a Honvédelmi Minisztérium elrendeli a cigány munkásszázadok felállítását. 1944. november másodikán-harmadikán megindul a roma családok összeszedése és internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Pest megye településeiről. A Pest környéki romákat családostul, gyerekestül, november másodika és hatodika közt szedik össze a helyi csendőrségek, majd az óbudai téglagyárba viszik őket. Innen november 10-én marhavagonokban szállítják Dachauba, majd három nap elteltével a nőket és a gyerekeket tovább Ravensbrückbe.(…)” (Bernáth Gábor, 2002. augusztus 2. RSK)

A cigányság helyzete Magyarországon 1945-től napjainkig

A II. világháború után, 1957-ig a cigányokkal a minisztériumok foglalkoztak, a probléma kezelésére számtalan koncepció és magatartásforma alkalmazása jellemző, az atyáskodó bánásmódtól (segélyezésért cserébe hasonulás várása) egészen a durva zaklatásig és erőszakos áttelepítésekig. A személyi igazolvány 1954-es bevezetése, a cigányokat ismételten hátrányos megkülönböztetésbe taszította; egyrészt a kiadáshoz szükséges iratok hiánya miatt, másrészt az eltérő színű (fekete) igazolvány segítségével a rendőrség megkülönböztethette a „megbízhatatlan elemeket”. 1955-ben az Egészségügyi Minisztérium készített egy tervezetet a „cigányság társadalmi, szociális, egészségügyi és kulturális helyzetének megjavítására”, melyet 1961-ben párthatározat követett, a párthatározat a cigánykérdést szociális problémaként fogalmazta meg. Ebben az időszakban a cigányok 70-80%-a a társadalomtól elkülönülten, telepeken élt (a kóbor cigányok sátrakban, míg a letelepedettek vályogkunyhókban, helyenként házakban). A telepeken erőszakos mosdatások, fertőtlenítések folytak, ha bűncselekményt követett el valaki, a rendőrség sorra vette a telep lakóit, akik védelem nélkül álltak a hivatalos szervvel szemben.

A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége az ötvenes években a cigány értelmiségiek – László Máriával, az első cigány származású főtitkárral az élen –kezdeményezésére alakult meg. Tevékenységüket 1961-ig folytathatták, ekkor ugyanis a nemzetiségi szövetségre törekvő csoportosulás kapcsán egyértelműen kijelentette Kádár János, hogy a cigányság nem nemzetiség, s nyelvük, kultúrájuk, hagyományos kötöttségeik akadályozzák a legfőbb célt, a társadalomba való teljes beolvadást. A párthatározat szemléletéből adódóan (a cigánykérdés nem nemzetiségi, hanem szociális ügy) szociális válságkezelési-stratégia kialakítását szorgalmazták. 1965-ben indítottak egy, a cigánytelepek felszámolására irányuló programot – az állandó keresettel rendelkezők kedvezményes kamatú kölcsönt vehettek fel „CS” lakások építésére, illetve régi parasztházak felújítására. Az új lakások építése és a régi házak felújítása a telepszerű elrendezést nem változtatta meg, hiszen az új, „CS” házak egymás mellé épültek, az öreg parasztházakat pedig leginkább infrastruktúrával nem rendelkező kistelepüléseken lehetett megvásárolni. A korábbiakhoz képest azonban ez is nagy mértékű javulásnak tekinthető a lakhatási viszonyok területén.

Az 1980-as évek végére jellemző, hogy a cigányság helyzete az előző évtizedekhez képest sokat javult. Ez a lehetőségeket teremtő tendencia azonban nem tekinthető általánosnak és egyáltalán nem tekinthető kiforrott és megszilárdult állapotnak.

A bíztató jelek a rendszerváltást követően visszájukra fordultak. A rendszerváltás vesztesei első körben az alacsony iskolázottságú rétegek voltak, a korábban leginkább segédmunkásként dolgozó cigányság pedig ebbe a körbe tartozik. Bár megfigyelhetőek kedvező folyamatok is, de – megfelelő esélyek, lehetőségek hiányában – a cigány családok jelentős részének egyáltalán nincs esélye, akár csak a rendszerváltás közvetlenül megelőző időpontban elért életszínvonalat is elérni.

Az alább felsorolt események, folyamatok formálták/formálják leginkább a magyarországi cigány közösség helyzetét:

- létrejöttek a kisebbségi, köztük a cigány önkormányzatok,
- kialakult egy cigány értelmiségi réteg,
- romológia tanszékek szerveződtek (Debrecen, Kaposvár, Nyíregyháza, Pécs, Zsámbék),
- jelentősen megszaporodott a cigánysággal foglalkozó publikációk, illetve a cigány nyelvű kiadványok száma
- cigány nemzetiségi iskolák jöttek.

Tanítsák a magyar történelem cigány hőseit a gyerekeinknek!

A magyar társadalomban és a neki közvetítő médiában a magyarországi cigányság általában negatív előjellel kerül szóba, ha szerencséjük van, akkor, mint muzsikusok kerülnek be a hírekbe. Mint Budapest nyolcadik kerületében, ahol a cigányokról szóló pozitív képet a Muzsikus cigányok parkja próbálja közvetíteni. Pedig a cigány sorsok ennél jóval sokszínűbbek, ma is, akárcsak a múltban, amikor ugyanúgy elszenvedték a magyar történelem legnagyobb sorstragédiáit, mint nem cigány honfitársaik.

Roma holokauszt.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díjat hirdetett, amelyet hétköznapi roma hősöknek adnak át, a szavazataink alapján; olyan emberekről van szó, akikre nemcsak saját közösségük, de mindannyian büszkék lehetünk. Szakács, pék, buszsofőr, főnővér, gyári munkás. Olyan emberek, akikre nézve talán nem is jut eszünkbe, hogy romák, mert nem igazolják negatív sztereotípiáinkat. Az Aranypánt-elnevezés erre a cigány mondásra utal: „Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom”. Ez a mondás kíséri végig a magyar történelem neves és névtelen cigány hőseit is. Olyan hősökét, akiknek a neve ott kéne legyen a magyar történelemkönyvekben, esetleg külön utalva arra, cigányok voltak, hogy lássuk, mit köszönhetünk testvéreinknek.

Szabó Ilonka "Kócos" - hősi halált halt, Dilinkó Gábor "Bizsu" - hét év börtönre ítélték,Fehér Nándor (akkor 15 éves) - két és fél év börtönre ítélték, Horváth Aladár, Kuti László, Kisnémet László "Cigány Laci" - büntetése ismeretlen, Horváth Károly - büntetése ismeretlen, Radics József - öt év börtönre ítélték, Damu János - négy év börtönre ítélték, Való Mátyás "Csoki" - hat év börtönre ítélték, Fátyol István - börtönre ítélték, Kóté Sörös József "Holi" - kivégezték, Csányi Sándor - kivégezték, Falusi János - emigrált, esetleges büntetése ismeretlen, Fátyol István - börtönre ítélték, Kolompár János - kivégezték, Sztojka László - tizennégy év börtönre ítélték, Sztojka Vince - tizennégy év börtönre ítélték, Sztojka Péter - tíz év börtönre ítélték, Dandos Gyula, Kolompár Mátyás - kivégezték.

A fenti felsorolás csak pár név az 1956-os forradalom cigány résztvevői közül. Igen, az ‘56-os forradalomban, a ‘48-as forradalom és szabadságharcban, de a második világháborúban vagy az elsőben is számtalan cigány honfitársunk halt meg a hazájáért és az eszményiért. A történelemkönyvekben nincs benne, de a budapesti forradalmárok 5-8%-a lehetett roma 1956-ban, ez a szám pedig bőven meghaladja az akkori budapesti cigányság arányszámát. Az is kevéssé ismert tény, hogy a megtorlások idején számtalan zenész cigány családot lehetetlenítettek el azzal, hogy bevonták zenész engedélyüket a forradalomban való részvételük miatt.

Bizsu, az újpesti cigányfiú – polgári nevén Dilinkó Gábor, naiv cigány festő, akit II. Erzsébet brit királynő is kitüntetett – négy hónapos terhes barátnőjét keresve keveredett a Corvin közbe. "Valahol bent Pesten csavarogtak, jött a tömeg, harsogták: Aki magyar, velünk tart! Ő velük ment" – emlékszik vissza Bizsu. A saját indíttatásáról ezt mondja: "Annyit tudtam, hogy ruszkik haza! Menjenek haza az idegen katonák, mi ezek ellen harcoltunk. Engem az ideológia abszolút nem érdekelt." Az élettárs, a tizenhét éves cigánylány, akit Kócos vagy Kócosak néven ismertek a szabadságharcosok. Polgári neve Szabó Ilonka volt. A Práter utca végén lőtték agyon, 1956. október 28-án. Emléktáblája van a Corvin közben.

Az sincs benne a történelemkönyvekben, hogy Gábor Áron, aki a híres rézágyút gyártotta, a történészek szerint valószínűleg szintén cigány származású volt, sőt, ágyúöntödéjében a munkások többsége is cigány volt, de számos egyszerű roma közkatona is akadt a ‘48-as szabadságharcosok között. De túl kevesen ismerik hazánkban Sárközi Ferenc nevét is, aki "Kossuth cigány hadnagyaként" vált ismertté, az elsők között jelentkezett a honvéd hadseregbe, és feltehetően ő és zenészcsapata szerezte a “Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű dalt.

De a két világháború áldozatai és a trianoni tragédia elszenvedői között is ott találjuk a magyarországi cigányság tagjait. És biztosak lehetünk benne, sokkal több cigány esett el a harcmezőkön Magyarország védelmében, mint vitéz vagy gróf, róluk mégsem neveztek el utcát.

Amikor a magyar történelem nagy pillanataiban kiemelkedőt teljesítő cigányok történeteit olvassuk, valahogy mindig azt találjuk, amit a 15 éves Fehér Nándor mondott arról, miért csatlakozott a felkelőkhöz 1956-ban: "Azt kiabálták, hogy aki magyar, velünk tart. Hát, mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar, meg cigány is vagyok."

De nem kell ennyire messze mennünk a történelemben, hogy újabb példát találjunk. 1990-ben a marosvásárhelyi pogrom idején, amikor a román soviniszták megtámadták a helyi magyarokat, amikor az író Sütő András szemét kiverték, a döntő pillanatban zúgott fel a "Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" Kiáltás, és a lenézett környékbeli cigányok keltek a magyarok segítségére.

A cigányság magyarországi története nem tavaly kezdődött és nem a rendszerváltáskor, és ez nem valamiféle egyoldalú történet, amelyben a cigányság csak kapott, és ne adott volna. Sőt, a történelem legnehezebb pillanataiban számtalan cigány honfitársunk adta vérét az egész magyar nemzetért, a cigányságot is magába foglaló magyar nemzetért, hiszen nekik ez sose volt kérdés, hogy magyarnak (is) tartják magukat.

Ne felejtsük el, hogy az összetartozásért a legtöbbet a mindenkori magyar államnak kell tennie, és ezt nem az érdekérvényesítő képességekkel alig rendelkező cigány kisebbségnek, hanem elsősorban nekünk, a többségi társadalom tagjainak kell elősegíteni.

Kötelességünk, hogy minél több emberrel ismertessük meg ezeket a történeteket, hogy még több Sárközi Gábor, Szabó Ilonka és Fehér Gábor mondhassa azt jóérzéssel: ez az ő hazája, ahol egyenrangú emberként él, "ahol élnie, halnia kell". Mert ez közös ügyünk.

Indián

 

Romákról - cigányokról

"A cigány szó eredeti ősi magyar szó és nem görög, vagy német!

A romáknak vagy a fáraó népének semmi köze a cigányhoz. A fáraó népe vagy romák a későbbi balkánról telepedtek Magyarországra a 14. században, de a cigány Árpaddal jött Magyarországra!!!! Ma nagyon megy a butítás, a tagadás!!!! Eredetileg Czigany-czigony-Czigony-szigony=szegény!!!

Ezt a nevet megtaláljatok a magyarok krónikáiban is a scithákkal  és medakkal kapcsolatban mint Sikan, Sicon, sicani, Sigyniai stb. néven, ezek az igazi magyar cigányok, akik mint muzsikus cigányok és romungróknak nevezik őket. Romungró pontos lefordítása magyar embert jelent, amit a többi romák adtak ennek a csoportnak!! Egységes magyar nemzet Árpáddal nem volt, ezért volt szükség a vérszerződésre!! Ezek a cigányok a rajputoktól származnak, akik a szittyák ősei!!! Tehát ha a magyar szittya-hun-avar nemzetségről beszél, akkor hogyhogy ezekhez semmi közünk??

A DNS tesztek egy bizonyos roma csoportról kimutatták, hogy rajputok, játok, gujaratok ( a kazahok).
Ezek pedig az igazi SAKAK, akik nem indiai eredetűek, ezek ősei mezopotámiaiak. Az Indiai elméletnek csak politikai háttere van!!! És valóban vannak egyiptomiak is a romák között!! Tehát láthatod, hogy egy egységes történelemről egyáltalán nem lehet beszélni!!! Tehát miféle ocsmány történészek vannak, ha egy egységes történelemről és eredetről beszélnek, a romák-cigányok múltjáról? Hogy lehet itt egy egységes történelemről vagy területről beszélni???

Az összes elmélet, ami egy egységes történelemről és egy egységes népvándorlásról ír, valójában hazugság!!!!

Sajnos, vannak olyanok, akik mindig a saját hülyeségükről fognak beszélni, én bizonyítékokról beszélek a magyar cigányok történetéből, de sokan közületek csak a buta gondolkodásokból indulnak ki, ami semmi más csak rasszista gondolatok. Érdekes, milyen hamar elfelejtettétek, hogy az egész Európa milyen barbároknak nevezte az őseiteket!! Ma már európai gyerekek vagytok szőke gyerekek ugye!!! Hát igen, István király is, ha kellett szétdaraboltatta saját embereit, mert nem akartak olyan német keresztényekké válni. Ja, rengetek áruló, seggnyaló van köztetek, akik ha kell, letagadják saját őseiket is!!! Érdekes sok magyar történész a magyarokat a pakisztániakkal testvérnek tartja, akkor miért idegen a magyar cigány??? Én arról nem tehetek, hogy a ti őseitek közösültek a szlávokkal meg a németekkel!!! És ma már nem látsz az orrod elé.

Rá kell jöjjél, hogy a romák-cigányok között hatalmas különbségek vannak genetikailag, fajilag, kultúrájuk teljesen eltérő egymástól, tehát hogyan tudsz véleményt mondani, ha nem egy népről van szó???? Például nem rakhatod össze a lovárokat a magyar cigányokkal, vagy nem teheted össze az oláh romákat a beás cigányokkal!!! Ezek különböző nép es különböző történet, származásuk van!!!! Ez ugyanaz mintha azt mondanám, hogy te es a románok egy és ugyanazon anyától származtok!!! Vagy a tótok es a magyar egy es ugyanaz!!!! Ugye, milyen butaság????? Érdekes, sokan felismerik és különbséget tesznek egymás között a romák-cigányok, de sokan főleg közületek nem, vajon miért???? Egy kalap alá vesszük?!!! Nem csak 100 tagú zenekar van, például tudod, mennyi színész van cigány Hollywoodban???

Énekesek???? Celin Dion, Julia Roberts, Erik Roberts, Gábor Zsazsa ... vagy csak a negatív dolog érdekel a cigányokról??? Mintha ezt a viselkedést már ismerném!!! A nyilasokról miért nem írtok?? Hogy igenis magyar testvérek voltak nektek??? Ja, mást írtok, a hunok hősi tetteiről, meg milyen szittyák voltatok meg okosak meg hősök, ez így jó?

Pontosan így van, a rosszat sokszor csak egy oldalról akarják látni, de a másik oldalt nem, csak egy néhány példa: tudod hogy mennyi magyar paraszt jött ki Kanadába mint cigány??? Talán nincs egyetlen egy sztrip bár, ahol ne táncolna magyar paraszt csaj!!!! Ezek 10 vagy 20 $-ért teszik ezt, érdekes, amikor a neten találkozol rasszista gondolkodó csajokkal Magyarországról, akik a nagy becsületes tökéletes magyar nemes dumát nyomjak, azonnal az eszembe jutnak a 10 $-os csajok, akik eladják a testüket a szaros 10 $-ért!! És képzeld, akkor sem hiszem, hogy minden csaj Magyarországon olyan lenne!!! Hiszem, hogy vannak becsületesek es 10 dollárosok is!!!

Romungrók-  ilyen nyelv soha nem volt!! Első sorban kik a romungrók??
Sokan azt hiszik, ők az igazi magyar cigányok( muzsikus cigányok), ez csak részben igaz, mert egy részük közösültek olyanokkal, akik ma a romungrókat képezik magukban. Az a nyelv, amit te elhagyott romungró nyelvnek hiszel, az valójában egy kevert nyelv a Lovárok és szervikok nyelvéből!!! Hidd el semmilyen közös roma ősi nyelv soha nem létezett, ez csak propaganda, az indiai elmélet nagyban kitalált elmélet!! Ha foglalkozni fogsz avval, hogy kiktől származnak egyes roma/cigány népek, akkor rájössz, hogy tulajdonkeppen ők az igazi hunok szittyák, párthusok, kushanok.

Ezekből a népekből később sokan csak Indiába áttelepedtek, vagyis egy sem vallja az indiai eredetet!! Ezek ma azok, akiktől a romákat/cigányokat származtatják. Például minden történész azt írja, hogy a cigányok a játoktól vannak, akik Indiában laknak, de arról nem nagyon írnak, hogy a játok az igazi hunok, akik közép ázsiai eredetűek!!!
Hogy tudjad, a játok azok voltak a maszagéták, a játokat a történelemben sokszor úgy is feljegyeztek, mint geták, jutok, jeták stb továbbá raj put vagyis rajputok, ezek megint a királyi szittyák, biztosan tudod, miért mondják rájuk.

Gujaratok - ezek megint a kazahok, vagyis ők azok, akik a kazah birodalmat alapították a zsidókkal, bulgárokkal, a magyarok őseivel az alánokkal, stb. Ezeket egytől-egyig mind szittya-hun népnek ismeri a történelem, es a romák-cigányok pedig DNA tesztekkel tudják mutatni, hogy ezek az ő őseik!!! A magyarok ősei is innen erednek!! Csak itt egy a probléma, mégpedig ha a magyar ős történelemről van szó, akkor hatalmas hun szittya hősi tettekről, nemes szuper fajról van szó!! De ha a romákról-cigányokról, akkor ők csak Indiából származnak és tyúktolvajok!!! Az igazság az, hogy a magyarok ősei mind közösültek nagymértékben a németekkel, szlávokkal, stb. és a romák-cigányok megmaradtak olyannak amilyenek voltak!!!

A hykszoszok!! Ezek voltak a massagéta, szittya, zsidók, tehát teljesen elképzelhető, hogy a romák ősei, amikor a hykszosz uralom felbomlott Egyiptomban es Mózessel a nép kiindul, a romák ősei is ott voltak, hiszen a hykszoszok azok a rajputok es a játok ősei is voltak!!! Ezek közül alakult ki a midianiták, akikről az imninalun olvashatsz Sandor Avrahamtol.

Mária Terézia: rendelete kimondja, tilos a cigány nyelv! Botütés járt érte anno és megvetés, akik cigányul beszéltek/bármelyik sinti, vagy lovari nyelvjárásokban, már elkezdődik a hazai cigányok nehéz helyzete e korban!

Minden évben hatalmas konferenciák valósulnak meg azért, hogy a roma nyelvet egyesíteni szeretnék, ezt nyilvánvaló azért teszik, mert egy ősi roma nyelv nem létezett, nem lehet az, hogy ezer meg ezer év után a roma nyelvnek olyan kevés a szókincse ( csak 1000 vagy 1200 roma szó van)!!!

Ma sokan a roma nyelvvel foglalkozó romák is kijelentik, hogy egy ősi közös roma nyelv nem volt!! Ezt tanúsítják, Ian Hancok, Ron Lee, stb.
Tehát hogy valaki nem beszeli azt a nyelvet, amit te beszélsz, nem jelenti azt, hogy ő már asszimilált annyira, hogy nyelvét is elhagyta, lehet, hogy a te nyelveden soha nem is beszélt. Mária Terézia rendelete a romák-cigányok egy bizonyos részére volt kiadva, ha a dokumentummal fogsz foglalkozni, rájössz, hogy a rendelet előtt már voltak cigányok, akik letelepedtek( például Mátyás király Nagy Idára telepített rengetek cigányt, Zemplén megyébe, főleg Szlovákiában a cigányokról van tanúsítás a 13. századból hogy letelepedtek, tehát a rendelet olyanokra volt kiadva, akik még mindig vándoroltak. ezek pedig minden esetre a lovárok voltak,
a lovárok, servikok és a muzsikus cigányok egy bizonyos része közösültek egymással, tulajdonképpen ezek a Romungrók, akiket Mária Terézia nevezett el így. ezért van az, hogy a romungrók között itt-ott még beszélik a nyelvet, csakhogy ez a nyelv többnyire a lovári nyelv, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy eredetileg lovárok, tehát nem (magyar ember), ugyanis romungró pontos lefordítása magyar embert jelent. Érdekes dolog volt, amikor itt Kanadában Csehországból és Magyarországról a romák összejöttek, rájöttek tulajdonképpen arra, hogy ők a lovári nyelvet beszelik.

De ide nem tartoznak a muzsikus cigányok, ezek antropológiailag, DNS tesztek szerint nem tartoznak ehhez a csoporthoz. És a szintik sem tartoznak ehhez a csoporthoz.

Egyetlen egy ország nincs a világon ahol a cigányság úgy letette volna a kártyáját pozitívan, mint Magyarországon!!! A magyarországi cigányság minden politikai megmozduláson résztvett a történelemtől kezdve a mai napig. Az 56-osok között is voltak, Rákóczi, stb., nekem például 2 nagybátyám halt meg a Donkanyarnál, a nagyapám 12 eves korától a magyar hadseregben, és a kultúráról már nem is beszélve, és sorolhatnám meg nagyon sokáig a pozitív dolgokat, amit a cigányság tett Magyarországon. De persze, mi azt is tudjuk, hogy a cigányságról pozitívan ritkaság írni vagy beszélni, tehát minden jó tettet mások számlájára szoktak írni.

Az igazi magyarok őseiből ma csak 16% van a ti géneitekben!! Mert ma ti inkább szubszláv nép vagytok!! Szittyák, hunok, .....ja, pontosan ez az miert találták ki nálatok a finnugor testvériséget!! Ugyanis ha hunoknak, vagy szityáknak valljátok magatokat, akkor testvérek lennétek minden cigány csapattal!! Ugyanis az összes indiai csapat, akiktől a cigányokat származtatják, az mind a hunok szittyák ősei!!!!! Hogy mehetnek a cigányok??? Miért, lehet hogy jobban otthon vannak, mint te!!! Csak nem azt akarod mondani hogy Árpád pontosan olyan fehér gyerek volt, mint te???? Az avarok a Rrajputok egyik törzse.

Noha a világban igen sok helyen gyűlölik a magyarokat is mivel lenézőek és sokuk mérhetetlenül hibátlannak érzi magát, noha eléggé kevert nép! Mindenkiben talál hibát, de a toleranciát nem igen ismerik sokan! Képmutatásból állnak igen igen sokan!

MO-ról több mint 500 000 magyar menekült el a szegénység elől!!! Angliában rengeteg magyar van es bármit megtesznek, hogy ott élhessenek, például nincs olyan sztrip-bár vagy Escort szervíz, ahol magyar csajok ne dolgoznának a testükkel.
MO-ról 4000 roma van Angliában, de a magyarok 20%-a a romákéhoz!!! Kanadában 1500 roma van MO-rol!! Tehát miért nem kritizálod a sajátodat???? Mert bizony ők rekordot döntöttek az elvándorlással.

A szociális dolgokról meg engedd meg, hogy azt írjam, hogy az tinálatok az egyik legrosszabb, ami létezik Európában. Hogy érts... nálatok a szoc-gondozó úgy dolgozik, mint a bankban a kiscsaj aki csak kiadja a pénzt és kész...
A világban mindenütt úgy működik, hogy ha segélyre szorulsz, akkor az nem egy életre van, hanem minél hamarabb talpra állítsanak, tehát kiképzésre küldenek es munkába állítanak, ha tetszik ha nem! Szóval a segélyért mindenütt a rászorulónak tennie kell érte, és nem csak a markát tartania.

Nincs az elmúlt 10 év alatt olyan világszervezet, akik nem kritizálták volna Magyarországot a szegregációs politikája miatt...tudod, például hogy azok a speciális iskolák, amikbe a roma gyerekeket járatják Magyarországon, tulajdonképpen az a Náciktól származnak ?? Amit a kommunisták átvettek és a demokratikus? MO-n szeretettel tovább folytatják. Soroljam tovább a problémát nálatok??? Amúgy tudod, mennyi magyar jött ki Kanadába, mint roma?? Vagyis romának adta ki magát, csak itt tudjon maradni.

Sacak, vagyis szittyák, akikről írtam, nem kis köze van a romákhoz és furcsállom a nacionalista szittya-hun-avar-magyar történelemmel való hazudozásokat, a romák vérbeli testvérek a rajputokkal, játokkal (Maszageta), gujaratokkal, ezek pedig egyenes leszármazottjai a hunoknak, szittyáknak."

INDIÁN

Gondolatok a cigányság helyzetéről, problémáiról, megoldási lehetőségekről (- az elemzés 2014 áprilisában készült, de sajnos aktualitásából azóta sem vesztett)

 A magyarországi cigányság alapproblémái:

· mély szegénység és elszegényedés (a helyzet rossz, és nem javul, sőt egyre rosszabb)

 · munkanélküliség (tartós, sőt már évtizedek óta tartó, amellett tovább romló helyzet)

· negatív társadalmi diszkrimináció (a mindennapok gyakorlatában tapasztalható előítéletek, megalázások)

· gyenge lelkiállapot (a reményvesztettség, a fásultság, a beletörődés, a hitehagyottság, ami nyilvánvalóan következik a gazdasági helyzetből, ugyanakkor akadálya is a kilábalásnak)

Társadalmi szintű problémák: A cigányság problémái természetesen nem függetlenek az ország problémáitól, sőt egyenes következményei azoknak, mindenekelőtt a következőknek: · gazdasági növekedés nincs (évek óta egy helyben toporgunk, nincsenek beruházások, nincs vállalkozásfejlesztés, a külföldi tőke kivonul, csak egy – egészségtelen – szerkezeti átalakítás megy végbe) · elszegényedés és kettészakadás (egyre többen csúsznak le a szegénységi és a mély szegénységi szintre, miközben egy szűk réteg gyarapszik, a középosztály is lefelé csúszik) · társadalmi feszültségek és erkölcsi válság (az ország lakossága rengeteg változást élt át az elmúlt évtizedek során – politikai, gazdasági, technikai, életmódbeli, stb. változásokat –, amelyeket nem tudott jól feldolgozni, erre ráadásul sokan „rájátszottak”, és mindez az értékrend és az erkölcsi normák zavarossá válásához vezetett, sokkal nagyobb mértékben, mint azt a gazdasági helyzet indokolná)

Okok, amelyek közrejátszottak a fenti problémák kialakulásában: · rendszerváltás utáni első évek: radikális segédmunkás-létszámcsökkenés,  a kapun belüli munkanélküliség eltűnése, hatékonyságjavító intézkedések a vállalatoknál (A rendszerváltás előtt a cigányság jelentős része a szocialista nagyvállalatoknál dolgozott, többnyire segédmunkási státuszban. A rendszerváltással, illetve a privatizációval különösen előtérbe került a munkaerő hatékonyságának kérdése, ami többnyire létszámleépítést vont maga után.)

· kibontakozó piacgazdaság: a segédmunkás-igény további csökkenése, a minimálbér sorozatos, túlzott emelése,  kettészakadó gazdaság: § nagyvállalatoknál külföldi tulajdon és magas technikai színvonal § kisvállalkozásoknál egyszemélyes jelleg, szociálpolitikai eszközök alkalmazása a probléma kezelésére (segélyek) (A rendszerváltást követő két évtized során még tovább csökkent a gazdaságnak a képzetlen – segédmunkás – munkaerő iránti igénye. Ebben szerepet játszott az, hogy az egymást váltó kormányok egymással versengve emelték a minimálbért – így hirtelen megdrágult a segédmunkások foglalkoztatása –, és szerepet játszott az, hogy a nagyvállalatok az egyre értékesebb technika közelébe nem szívesen engedtek képzetlen munkásokat, a „csóró” kisvállalkozások pedig inkább saját maguk végezték el, vagy esetleg családtagjaikkal – esetleg feketén foglalkoztatottakkal – végeztették el a segédmunkát is.)

 · a jelenlegi helyzet:  gátlástalan gazdaságpolitika – minden az oligarchák érdekében történik § külföldiek kipaterolása § állami megrendelések § kisvállalkozások tönkretétele § hűbéri rend kiépítése (protekcionizmus) § gazdasági visszaesés, gátlástalan társadalompolitika § kamu programok a felzárkóztatásra § megosztottság § korrupció (szavazatvásárlás) (Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának részletes elemzésétől most eltekintenék. A társadalompolitikájából is csak annyit emelnék itt ki, hogy a cigányság felzárkóztatását szolgáló programok is mindenre jók, csak a cigányság felzárkóztatására nem. A pénzeket elköltik, a jelentéseket megírják, a közreműködők jól keresnek, csak a célokhoz nem jutunk közelebb.)

 A jövő nagy kérdése: ázsiai modell vagy európai modell?

· ázsiai modell:  magyar oligarchák uralma - erős állam – engedelmes állampolgárok (hűbéri rend) Európa legolcsóbb munkaerő-kínálata - szegregáció - szövetség ázsiai országokkal (kilépés az EU-ból)

· európai modell: piacgazdaság a világgazdaságba integráltan, demokratikus jogállam – emberi és állampolgári jogok, társadalmi integráció, erősödő európai integráció

(A 2014-es választás tétje, hogy – a Fidesz győzelmével (esetleg a Jobbik-kal) – az ázsiai modellt építjük tovább még nagyobb lendülettel, vagy – a baloldali szövetségesek győzelmével – visszatérünk az európai útra. Akiknek ez a választás a leginkább nem mindegy, azok a cigányok. Nem mindegy, hogy mint a legolcsóbb munkaerő Európában éhbérért rabszolgamunkát végezhet majd, ázsiai cégekkel versenyezve, vagy végre normális európai munkavállalóként, az európai piacra termelő európai vállalkozás alkalmazásában kereshet kenyeret a magyar cigány. Persze ez az út sem sétagalopp.) Negatív társadalmi diszkrimináció: · kemény rasszizmus: jogi szankciók kérdése · puha rasszizmus: társadalmi-kulturális normák kérdése (A rasszizmusnak is vannak fokozatai. Én most leegyszerűsítem két fokozatra. A kemény vagy nyílt rasszizmust – amit a Jobbik képvisel – a társadalom többsége elítéli. Ennek értelmezése is, szankcionálása is jogi kérdés: hagyom a jogászokra. Sokkal izgalmasabb kérdésnek tartom a puha vagy burkolt rasszizmust: a többségi társadalmat jellemző gondolkodást a cigányokról. Horváth Aladár szerint a magyaroknak kb. 70 %-a rasszista gondolkodású. Én azt gondolom, hogy sokkal nagyobb ez a szám: igen közel van a 100 %-hoz. A közvetlen környezetemben tapasztaltak inkább ez utóbbit igazolják. Épp ezért, mert ez egy igen komoly jelenség a magyar társadalomban, szerintem nagyon komolyan kell vennünk, és – bármennyire is fáj – szembe kell vele néznünk.) A puha rasszizmus jellemzői – előítéletek a többségi társadalomban: Milyennek látja egy átlag magyar a cigányokat? · „a cigányok tanulatlanok és műveletlenek” (nem járnak iskolába, színházba, templomba) · „a cigányok lusták” (nem szeretnek dolgozni, csak a segélyekre hajtanak) · „a cigányok erkölcstelenek” (lopnak és szexuális szabadosságban élnek) · „a cigányok igényszintje alacsony” (eltüzelik a parkettát, nem mosakodnak és kint vécéznek) · „a cigányok elkülönülnek” (zárt közösségekben élnek, nem akarnak integrálódni) (Én azt gondolom, hogy a puha rasszizmus – vagyis a szavazótáborok azonosulása a cigánysággal szembeni előítéletekkel – a fő oka annak, hogy egyetlen párt sem veszi komolyan a programjába a cigányság helyzetének normalizálását. 

 Szerintem a pártokkal való együttműködés alapfeltétele kellene, hogy legyen az, hogy vállaljanak aktív szerepet a puha rasszizmus elleni harcban. Harc a puha rasszizmus ellen: Hogyan lehet felszámolni – vagy legalább csökkenteni – a puha rasszizmust? · cáfolni az előítéleteket ezerszer és ezerszer (nem igaz, nem igaz, nem igaz) · pozitív példákat mutatni százszor és százszor (művelt, szorgos, sikeres, jómódú, népszerű cigányokkal büszkélkedni) · tényszerűen mutatni a valós helyzetet (statisztikai adatok, szociológiai tanulmányok) · programokat készíteni a valós problémák kezelésére (ilyen programnak gondoltam például a sikeres cigányokról szóló interjúkötet tervét, amit cigány újságírók állítanának össze egyrészt, hogy megmutassuk a „magyaroknak”, hogy a cigány is ember, másrészt hogy példaképeket mutassunk fel a reményvesztett cigányoknak, „adjunk álmokat a cigánygyerekeknek”, de ilyen program lehet például művészi alkotások, amelyek feldolgozzák a mai cigányság problémáit, iskolai vagy klubfoglalkozások a témáról, stb.) · a programokat végrehajtani (szakszerűség, következetesség és kitartás) A lelkiállapot jellemzői: (A forrás, ahonnan ezt az elméletet loptam, érzelmi tónusskálaként tárgyalja azt, amit én a lelkiállapot fokozatainak nevezek. Az elméletet megpróbáltam kicsit a gyakorlattal, az élettapasztalattal kombinálni.)

· A kilátástalan, jövőkép nélküli, tehetetlen ember egyre lejjebb csúszik, egyre mélyebb gödörbe kerül. · Az értelmes célok és a sikerélmények visznek bennünket felfelé, ki a gödörből. · Haladni csak fokról fokra lehet (nincsenek ugrások) lefelé is, felfelé is. (Lefelé kicsit gyorsabban…) · Egymással kommunikálni csak az azonos vagy a szomszédos szinteken lévők tudnak. A nagyon eltérő lelkiállapotú emberek képtelenek egymást megérteni. · Egy másik ember lelkiállapotára hatni, azt befolyásolni egy szinttel magasabbról lehet, vagyis az irányít, akinek egy árnyalatnyival több a lelkiereje. A fölül levő segíthet a felfelé igyekvőnek a felkapaszkodásban, vagy megakadályozhatja azt. A lelkiállapot lépcsőfokai: · 4,0 LELKESEDÉS előrevivő, pozitív, tiszta szándék · 3,5 érdeklődés enyhén visszafojtott lelkesedés · 3,0 megelégedettség visszafojtott lelkesedés · 2,5 unalom erősen visszafojtott lelkesedés · 2,0 ELLENSÉGESSÉG világos, célirányos, ártó szándék · 1,8 fájdalom enyhén visszafojtott ellenségesség · 1,5 düh visszafojtott ellenségesség · 1,2 nincs együttérzés erősen visszafojtott ellenségesség · 1,1 rejtett ellenségesség erősen visszafogott, rejtett ellenségesség · 1,0 FÉLELEM bizonytalanság, tétovázás · 0,9 együttérzés enyhén visszafojtott félelem · 0,8 kiengesztelés visszafojtott félelem · 0,5 BÁNAT reménytelenség, tehetetlenség · 0,375 megalázkodás visszafojtott bánat · 0,05 apátia erősen visszafojtott bánat (Elképzelhető, hogy a skála mely fokán van az az ember, akinek 20 éve nincs munkája, akinek éheznek a gyerekei. Nem lepődünk meg, ha őt az apátia állapotában találjuk – akinek már minden mindegy, aki feladta. Hozzá képest „erős” ember az, aki el tudja zokogni a bánatát, vagy pláne az, aki reszket a félelemtől, és tétován ingadozik, hogy merre is induljon el. Szinte örülni lehet a jéghideg, kegyetlen, még inkább a dühös embernek – jóllehet ezek negatív lelkiállapotok.

 Pozitív lelkiállapotba 2,0-nál, vagyis az ellenségességnél fordul át a skála, ide, illetve e fölé lenne jó eljuttatni mindenkit.) Konklúzió: · olyan programokra van szükség, amelyekben mindenki léphet egyet felfelé (tolerancia és empátia kell ahhoz, hogy a jóval alattunk lévő embereknek segítsünk a feltápászkodásban) a résztvevők egymást húzzák felfelé (társadalmi szolidaritás kell ahhoz, hogy segíteni akarjunk egymásnak – és ne ártani) · a cigányság problémája nem csak a cigányság ügye, hanem az egész társadalomé: a sikeres emberek felelősek a vesztesek sorsáért is (sikeresnek számít, aki politikai vagy gazdasági hatalmi pozícióba kerül, az a párt, amelyik a választáson nyer, az az ember, akinek a társadalmi presztízse magasabb, stb.) ne segélyt adj, hanem segíts értelmes célokat és feladatokat találni (a segély csak pótcselekvés, a lelkierő-tartalma nulla) 

Társadalmi szintű programok: Azok a programok, amelyek az egész társadalom problémáinak megoldását célozzák, és ezen belül a hatásuk kiterjed a cigányság problémáinak kezelésére is. · A gazdasági növekedés programja: nyitott piacgazdaság – a tőke, az áru, a munkaerő szabad áramlása, vállalkozásbarát állam és társadalom  támogatott és ösztönzött vállalkozásfejlesztés (Munkahelyet teremteni vagy többlet jövedelmet adni – akár közvetlenül, akár közvetve az állam intézményein keresztül – csak a gazdaság többletteljesítményéből lehet. Mindenkinek elemi érdeke a gazdasági növekedés – feltéve, hogy azt nem nyúlja le egy szűkebb csoport.) · A társadalmi jólét és egyenlőség programja: a szegénység (mély szegénység) felszámolása a kettészakadás visszafordítása (középosztály erősítése, szegények felzárkóztatása) (Mindenkinek joga van az emberhez méltó élethez, és ez alapján létező, jogos követelés a társadalmi megegyezésnek megfelelő szintű fogyasztás biztosítása mindenki számára. Ez a szint a demagóg követelések, a politikai ígérgetések és a gazdasági realitás között alakulhat ki. Minél magasabb ez a szint, annál inkább megvalósul a társadalmi egyenlőség, viszont csökken a gazdasági hatékonyság.) · Modern társadalom programja: európai értékek és normák kommunikálása,  tanulás, önképzés és önfejlesztés kommunikálása, modern, fejlődő Magyarország (A modern társadalmakat a technikai fejlődés, az innováció, a globalizáció, a tudás, az emberi értékek, az emberi jogok, a magasabb életminőségre való törekvés jellemzik. A Fidesz-kormánynak sikerült erről az útról letéríteni az ország lakosságának jelentős részét, más része előtt pedig sikerült megerősíteni az akadályokat. A következő évek programja lehet ezeknek az akadályoknak a fokozatos lebontása és a társadalom egészének visszatérítése a modernizáció útjára.) Speciális, a cigányság felzárkóztatását célzó programok – a pozitív diszkrimináció programjai:

 

 · Cigány emberekkel arányosan betöltendő álláshelyek:  állami és önkormányzati intézmények ügyfélszolgálati pozíciói § oktatás § kultúra § egészségügy § sport § rendőrség § bíróság § stb.  állami és önkormányzati intézmények vezetői és háttérpozíciói. Célirányos képzési programok a fentiekhez (Jogos törekvése a cigányságnak, hogy a foglalkoztatottság – illetve a munkanélküliség – szintje tekintetében elérjék a társadalom egészére jellemző szintet. Ehhez munkahelyeket kell teremteni, munkahelyeket teremteni viszont csak a gazdaság tud – kivétel ez alól az állami és önkormányzati szféra, ha a nem cigány alkalmazottak rovására biztosítanak álláshelyeket cigányoknak. Ez ott lehet indokolt és célszerű, ahol a cigány lakosság ügyeit is intézik. Az „arányos” jelző arra vonatkozik, hogy ahol a lakosság nagyobb része cigány, ott az ügyintézők többsége is legyen cigány.  http://tuaregblog.blogspot.hu/2015/07/ciganyblog.html   Érdemes ezt külön kezelni a „front office”-ban, ahol közvetlenül találkozik az ügyintéző az ügyféllel és a „back office”-ban, vagyis a háttérpozíciókban. Minden bizonnyal számolni kell azzal, hogy e téren a munkaerőkereslet és –kínálat nincs szinkronban, ezt célozzák a célirányos képzési programok. Ebbe azt is beleértem, hogy ne a vakvilágba – feleslegesen – képezzünk, hanem célirányosan.)

 

· Kiemelt vállalkozásfejlesztési támogatási programok:  azokban a régiókban (településeken), ahol a cigányok aránya magas, azokban a szakmákban (ágazatokban), amelyekben a cigány foglalkoztatottak aránya magas. Célirányos képzési programok a fentiekhez (A cigányság munkaerő-piaci esélyeinek jobbítását szolgálják a hátrányos helyzetű településekre és régiókra kiírt pályázatok, ahol a cigányság aránya magas. Ezt talán ki lehetne terjeszteni a területi kötődéstől függetlenül olyan szakmákra és ágazatokra, amelyekben jellemzőbb a cigányok foglalkoztatása – ha ilyen egyáltalán létezik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez egy „játék a számokkal” műfaj. Növelhető a pályázati keretösszeg, növelhető a támogatási intenzitás, viszont ennek van egy, a gazdasági racionalitás által diktált felső határa. Csak az a vállalkozásfejlesztés éri meg, amit utána a piaci kereslet visszaigazol. Ehhez is megemlítem a célirányos képzést, amin elsősorban szakmai betanító tanfolyamokat vagy szakmunkásképzést értek.) · Cigány vállalkozók és cigányok tulajdonában lévő vállalkozások támogatása: vállalkozásfejlesztési programok a célcsoportra, szociális szövetkezetek létrehozása és támogatása, cigány vállalkozások együttműködése (pl. klaszter)  CIVOSZ létrehozása (a FIVOSZ mintájára)  Célirányos képzési programok a fentiekhez (Nem csak a cigány munkavállalóknak, de a cigány vállalkozóknak is nehezebb ma Magyarországon boldogulniuk, mint a többségi társadalomhoz tartozó társaiknak. Normál körülmények között vállalkozni sem könnyű manapság, hát még hátrányos helyzetből. Ugyanakkor a cigány vállalkozók kiemelt támogatása azért is kívánatos lenne, hogy ezzel is követendő mintát mutassunk azoknak a ma még bátortalan cigány fiataloknak, akikben van spiritusz és van ambíció ahhoz, hogy vállalkozókká váljanak. Jól jöhetnek az olyan átmeneti megoldások, mint például a szociális szövetkezetek. Szerintem van fantázia abban, hogy megfelelő formák megtalálásával segítsük a cigány vállalkozók közötti együttműködést – ez lehet például egy cigány klaszter vagy egy Cigány Vállalkozók Országos Szövetsége. Természetesen itt is szükség van célirányos vállalkozóképzésekre.)

A vajdarendszer ma - A cigánytörvény őrei

 Az ország csaknem ezer településén választottak már vezetőül vajdát a helyi romák. A rohamosan kiépülő szervezetnek több százezres a pártoló tagsága, miközben sokan nemcsak a legitimitását és történeti hagyományát vitatják, de azt is, hogy valóban van-e tömegbázisa. Az ezüstszínű Mercedes lassan gördül be az étterem parkolójába. Letekert ablakaiból mellbevágóan ömlik a mulatós roma zene, négy utasa díszes öltözékben: halszálkás öltönyök váltakoznak némileg archaikus mellényekkel, és természetesen mindenkin kalap. "Szervusz, testvérem! - fogadja az érkezőket csókkal, öleléssel Kállai Csaba, Magyarország cigány fővajdája. - Késtetek! Már csak rátok vártunk, kezdhetünk végre!" A teremben díszesen és gazdagon terített asztalok, a pincérek folyamatosan hozzák a rendelt ételeket, többen itallal köszöntik az újonnan belépőket.

Komoly tanácskozáson vagyunk: a cigány vajdák nemzetközi találkozóján, ahol a 19 megyei vajdán és a fővajdán kívül a környező országokat - sőt Kanadát is - képviselik. Bár a sajtó érdeklődése mérsékelt, az Országos Rendőr-főkapitányság képviselője és több vállalkozó is fontosnak érezte a megjelenést. A tanácskozás fő célja, hogy az eddigi alapítványi forma (Vajdák a Romákért Alapítvány) mellett megalakuljon a Vajdák Világszövetségének Kiemelkedően Közhasznú Egyesülete, ily módon is beleillesztendő a magyar jogrendszerbe a cigányvajdaságot. Azt is fontosnak tartják a jelenlévők, hogy az egyesület tevékenyen közreműködjék a munkahelyteremtésben. Az egyesület alapszabálya értelmében a vajdák nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a fentieken kívül a bűnmegelőzésre és a romák oktatására is, hogy "elősegítsék a többségi társadalom és a roma kisebbség békés együttélését". "Vajda nem lehet akárkiből - mondja Kállai Csaba. - Csak azok közül a cigány férfiak közül kerülhetnek ki, akiknek már az ősei is vajdák voltak, és egy adott cigány közösségen belül tekintélynek örvendenek, hallgatnak a szavukra. Elengedhetetlen a vagyoni háttér, de a lényeg, hogy a cigány hagyományok szellemében, a cigány törvény, a Romani Kris alapján éljenek. Beszélni kell a lovári nyelvet, és kiválasztottságuknak sokszor születési jelei is vannak, például foggal születnek." A vajdákat mindig népgyűlésen, "közfelkiáltással" választják - Kállai szerint így tehát minden vajdaválasztás demokratikus. Ez mindig nagy ünnepség keretében történik; a leglátványosabb kétségkívül magának Kállainak az avatása volt 2006 októberében, amikor is az FTC népligeti sportcentrumában hintók, limuzin, szép cigánylányok tánca jelentették a körítést. Vajdát leváltani elvileg nem lehet, élete végéig az marad, sőt a tisztséget legidősebb fia örökölheti, amenynyiben a fenti normáknak megfelel. A vajdák hagyományos jelképe a vajdabot és a - többnyire nyúlszőrből készült - kalap. Megválasztásától a legfőbb kötelessége, hogy az adott cigányközösségben segítse népét, érvényt szerezzen a Romani Krisnek, elsimítsa a konfliktusokat, és képviselje a cigányságot a gádzsókkal (vagyis a nem cigányokkal) szemben.

A legújabb kori vajdareneszánszot egyébként országosan ismert cigány értelmiségiek indították el (Rostás-Farkas György író szerepe megkerülhetetlen), akik a cigányság eddigi sikertelen felemelési és önszerveződési kísérletei helyett a több évszázada (a romák szerint több évezrede) létező vajdaság újjáélesztésében látták a kiutat. Többek között Kállai Kis Ernő és Bangó Margit (vagyis nemcsak oláh, hanem prominens beás és romungró cigányok) támogatásával 2005-ben megválasztották Kállait országos fővajdává, majd azóta az ország közel ezer településén alakították meg a "Vének (Bölcsek) Tanácsát", és választottak helyi vajdát - Kállai tájékoztatása szerint. A települési vajdák a megyei fővajdáknak, ők pedig az országos fővajdának tartoznak beszámolóval és engedelmességgel. Az alig pár év alatt kiépült rendszer információink szerint 300 ezer fő támogató aláírt nyilatkozatát (és adatait) tudhatja magáénak - és ezek közül 28 ezer magyar nyilatkozat. A hierarchiát és a kohéziót erősíti a megyei vajdákkal aláíratott kötelezvény és a fővajda adománylevelének átvételével egy időben letett eskü is, amikben elfogadják a köteléket, és vállalják "a cigányság érdekében" végzendő munkát. Bár megválasztása után a dunántúli vajdák egy része megkérdőjelezte, hogy Kállai az egész magyarországi cigányság legitim vezetője volna, és 2008-ban Lakatos Attila borsodi fővajdával került sajtóvitába a miskolci rendőrkapitány leváltása ügyében, mára a széthúzás megszűnni látszik.

Az általunk látott vajdatalálkozón is egyértelmű volt Kállai vezető szerepe - például egy heves vita során elég volt az addig hallgató Kállainak pár lovári mondatban nyugalomra intenie az érintetteket, hogy újra a tervezett mederben folytatódjék a tanácskozás. A vajdarendszer legitimitását azonban továbbra is sokan vitatják. Mindenekelőtt természetesen az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), amellyel a vajdáknak gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nincs. Sőt, az alapítvány szóvivője a tanácskozáson nemes egyszerűséggel bűnözőknek nevezte a cigányság jelenlegi választott vezetőit, mondván, hogy a politika uszályába kapaszkodott cigányvezérek tömegtámogatást nem tudnak maguk mögött, és ma már csak a "saját zsebük tömésével" foglalkoznak. A viszonyt jól jelzi, hogy a Magyar Narancs többszöri megkeresésére sem volt hajlandó nyilatkozni az OCÖ a vajdaságról. Más orgánumoknak adott korábbi megnyilvánulásaikból viszont kitűnik, hogy a vajdákat önjelölt, a demokráciát figyelmen kívül hagyó vezetőknek tekintik, akik csak saját politikai ambícióikat építik. Ennél is sarkosabban fogalmazott lapunknak Zolnay János szociológus, aki szerint vajdarendszer Magyarországon a polgári átalakulás óta nem létezik, és semmilyen szociológiai kutatás nem támasztja alá a továbbélését, még az oláh cigányok körében sem. A vajdaság rendszere létezése idején is a többségi társadalom találmánya volt, a vajdákat mindig a többség nevezte ki (elsősorban rendfenntartási szándékkal) a cigányság vezetőinek - magyarázza Zolnay. A mostanában "magukat vajdának hívő" embereket jó esetben jó szándékú "bohócoknak", rosszabb esetben pedig a többségi társadalom és az állam egyes szereplői (például tehetetlen önkormányzati vagy rendőri vezetők) kreatúrájának tartja. 'ket szerinte "körülbelül annyira kellene komolyan venni, mint mondjuk a magát pilisi főtáltosnak gondoló férfit". Zolnay rendkívül veszélyesnek tartja a romaügy valós problémáinak szempontjából, hogy egyre komolyabb szinten kezelik úgy a vajdákat, mintha ők bárkit is képviselnének önmagukon kívül. Kállai lapunknak határozottan cáfolt mindenféle politikai indíttatást. Mint mondta, "a vajdaság nem kíván politizálni", de mindenkivel hajlandóak együttműködni, aki ténylegesen segíteni akar a cigányság felemelésében. A fő hangsúly a cigányság körében is az öntudat erősítésén és a cigány hagyományok újjáélesztésén van. A jelenlegi cigány-magyar konfliktusokat véleményük szerint mesterségesen szítja "valaki, akinek érdeke a polgárháborús helyzet előidézése". Kállai úgy véli, legfontosabb a romák munkához juttatása, mert ezáltal tömegével lennének kiemelhetők a mélyszegénységből. Ezért kezdeményezik a mindenkori kormányoknál, hogy a fűkaszálásokat, a vasúti töltések karbantartási munkálatait országosan a vajdarendszer működtesse.

 A legsürgősebb azonban az, hogy helyet találjanak a magyar jogrendszerben a vajdaság intézményének. Ennek érdekében alakul meg az egyesület, és folyamatosan tárgyalásban vannak a rendőrséggel és a jogalkotókkal is. Ahogy fogalmazott: "hogy helyet adjanak nekünk". Nagy kérdés azonban, hogy meddig tart a lendület a szűkös anyagi források mellett. Egyelőre ugyanis "adományokból" és a kétségkívül tehetős megyei vajdák személyes vagyonából finanszírozzák a szervezést. Azt még Kállai sem tagadta, hogy az évek óta tartó fővajdai teendői (permanens országjárása) "nem tesznek jót" üzleti vállalkozásainak. Ugyanekkor úgy véli, éppen itt fogható meg a különbség köztük és az OCÖ képviselői között: a vajdák mindenhol ott vannak, "a nyomortelepen is elfogadnak egy pohár vizet", segítenek saját zsebből - míg a hivatalos cigányvezetők csak a médiával együtt érkeznek, ha szerepelni lehet. A vajdák anyagi hátteréről, vállalkozásairól, társadalmi közegéről Zolnay János szerint is keveset tudunk, de kétségkívül a cigány vállalkozók azon rétegéhez tartoznak, amely a rendszerváltozás után is sikeresen alkalmazta a főleg az oláh cigányság körében jellemző "több lábon állás" technikáját. (És azok a romák jártak a rendszerváltozással legrosszabbul, akik sikeresen integrálódtak és tették fel bevételeiket egyetlen forrásra, például az ipari munkavállalásra.) Pozitívan áll viszont a vajdákhoz a többségi társadalom. Kérdésünkre több Heves megyei és borsodi polgármester is megerősítette, hogy akár ő is támogatja a helyi szerveződést, "ha végre rendet tesznek maguk között". Valóban tudomásunk van több olyan esetről is, ahol a helyi hatalom kérte fel Kállai Csabát rendteremtésre. ' maga is mintegy referenciaként emlékszik a várpalotai esetre, ahol két helyi roma család már-már utcai harcokba torkolló konfliktusát simította el, pusztán a Romani Kris alkalmazásának meglebegtetésével. Mindez persze jelzi a köztársaság intézményeibe vetett általános bizalom gyengülését is - másfelől pedig e törvényen kívüli jogszokás hallgatólagos jóváhagyása erősítheti a gettósodás mára már kistérségi méretűvé vált folyamatát is. Ugyanakkor egyre magasabb szinten veszik komolyan a vajdákat. Olyannyira, hogy a választási év közeledtével gyakoribbá válnak a politikai csábítások is: hol direktben, az esetleges roma parlamenti képviselet ígéretével, hol indirekt módon, kedvező gazdasági lehetőségek lebegtetésével. Múltjuk van Bár a közgondolkodás egyértelműen cigány hagyományként azonosítja a vajdaság rendszerét, a cigányság múltját kutatók egy része ezt erősen vitatja. Kállai Csaba is rendszeresen hivatkozik történelmi előképeként Ladislaus vajvodára, aki 1423-ban kapott oltalomlevelet Zsigmond magyar királytól, ám sokak szerint ez az első okleveles említés nem bizonyítja egyértelműen László vajda cigány mivoltát.

Nagy Pál történész lapunknak elmondta: maga a vajda szó is szláv eredetű, és sokáig jelen sem volt a cigány nyelvben, miközben a Kárpát-medencében a középkorban általánosan használták mindenféle vezető megjelölésére. Így valószínűleg a vándorútjuk során a magyar államba érkező cigánycsoportok sikeres integrálásának érdekében terjesztette ki (mondhatni erőltette rá) a többségi társadalom a cigányokra is ezt a rendszert. A XV-XVI. században ráadásul kettős értelemben is használták az oklevelekben "a cigányok vajdája" kifejezést. Egyrészt a kisebb-nagyobb csoportok élére valóban a földjén élő cigányok köréből választott vezetőt a helyi földesúr, másrészt ugyanígy cigányvajdának nevezték azt a bizonyíthatóan magyar származású nemest is, aki egy-egy nagyobb, akár egész országrészekre kiterjedő területen volt a cigányok bírája. Az ilyen típusú vajdák kinevezésére még a Rákóczi-szabadságharc idejéből is van adatunk, sőt valószínűsíthető egy országos cigány fővajda (legalábbis időnkénti) választása. Nagy Pál szerint a cigányság a középkorban egyébként sikeresen integrálódott, hiszen hagyományos mesterségeik (fazekasság, kosárfonás, fémművesség) hiányszakmáknak számítottak. A gondok a felvilágosodással, majd főleg az ipari forradalommal kezdődtek, amikor az ilyen tevékenységeket az olcsón előállított tömegáruk kiszorították a piacról. A cigány közösségek a letelepítési kísérletekkel párhuzamosan a falusi bírók fennhatósága alá kerültek. Ezt a többség (a romungrók, vagy más néven kárpáti cigányok) el is fogadták, de más csoportoknál (földesúri támogatással) tovább élhetett a vajdaság rendszere. Ez főleg az oláh cigányok körében vált folytonossá. Egyes családok, klánok közötti konfliktusokról is tudunk ebből a korból. Ahol a vajdai intézmény megszilárdult, a cím örökölhetővé is vált a család férfi tagjai számára. Általános gyakorlat lett a jó kapcsolat ápolása a vármegyei szervek vezetőivel. Sokak szerint a vajdák hatalma is innen eredt, hiszen a belső konfliktusok rendezésében sokszor maguk mögött tudhatták a karhatalmi támogatást is. Emiatt nem is mindig voltak népszerűek a cigányok körében.

Bár hivatalosan a vajdarendszer 1856-ban megszűnt, a kutatók egy része szerint a XX. században is élt egyes néprészek körében. Ráadásul Magyarországon mind a Horthy-korszakban, mind a Kádár-korban törekedett az állam a rendszer nem hivatalos újraélesztésére: a helyi csendőr vagy rendőr mindig pontosan tudta, hogy egy adott településen ki a "vajda", kit kell megkeresni a gyorsabb ügyintézés érdekében. Erdélyben egyébként sok helyen máig háborítatlanul megőrződtek az archaikus cigány, így a vajdai hagyományok is.

A új vajdareneszánszot megalapozó Rostás-Farkasék azt hangoztatják: a vajdaság mindig is létezett, most csak a felszínre kerül. A cigányokkal foglalkozó kutatók jelentős része szerint viszont másról van szó. Mégpedig arról a körülbelül két évtizede indult ideológiai folyamatról, amelyben a cigány értelmiség identitást akar teremteni a magyarországi cigányok számára. A Nagy Pál által is "naiv tudományként" értelmezett törekvés sok hasonlóságot mutat a XIX. századi nemzetiségi ébredéssel vagy a századfordulós örmény próbálkozásokkal. Az önértékelés erősítésében meghatározó lehet a vajdaság intézménye, amely hivatkozási alap lehet a cigány együvé tartozásra, és amely példa a nemzeti különállásra.

A fővajda Kállai Csaba országos cigány fővajda 1967-ben született Újszászon, oláh cigány családban. A cigányok körében születésétől fogva kiválasztottnak tekintették, mivel burokban született és két foggal - e jelek miatt már gyerekkorától beengedték a férfiak vajdai tanácskozásaira. Szolnokon tanult lakatosnak, a Mezőgépnél, majd a vasútnál dolgozott. Húszévesen nősült, 1989-től vállalkozóként dolgozik. Apai örökségként csupán pár lovat mondhatott magáénak, de alig több mint húszévesen egy újszászi vendéglátóegység tulajdonosa lett. Érdekeltségei ma is főleg a vendéglátáshoz kötik. Két fia és két lányunokája van. Elsőszülött fia, Csaba a fővajdai cím örököse. 1994-től az újszászi cigány önkormányzat képviselőjeként politizál. 2005. május 20-án választották országos vajdának, amit 2006-ban látványos budapesti avatáson erősítettek meg. Kállainak nótaénekesként Újszászi csillagok címmel CD-je is megjelent. A Romani Kris Tévesen cigánytörvénynek vagy cigány törvényszéknek fordítják, pedig jóval több annál: erkölcsi útmutató arra, hogyan él egy igazi cigány ember. Elsősorban az oláh cigányok körében maradt meg belső szervező erőként. A Romani Krisnek egyrészt van egy erkölcsi jelentése ("a törvény"): szabályozza az alapvető együttélési normákat, a tulajdont, a házasságot, a csoport hierarchiáját. Másrészt szociális funkciót is betölt, amennyiben kötelesség a gyengék, az anyagi vagy egyéb értelemben elesettek segítése, harc esetén a kiállás a közösségért. Ismerünk olyan esetet, amikor a lakás és élelem nélkül maradt személyt naponta felváltva a közösség más-más tagja látta vendégül, amíg nem rendeződött a helyzete. De erre a hagyományra vezethető vissza a cigányok látványos kiállása konfliktus esetén a tágabb értelemben vett családtagjaik mellett. Végül a Romani Krisnek van egy konkrét testületi szerepe is: tanácskozó testületet jelent, amit hol Vének Tanácsának, hol Bölcsek Tanácsának hívnak. A férfiakból álló testület dönt a közösség ügyeiben, s tagjait, ha kell, szankciókkal sújtja. A legsúlyosabb büntetés a kiközösítés, ami gyakran tényleges elűzést is jelent. A kiközösített nem vehet részt családi ünnepségeken, és nem segíthet neki senki, mert megszűnik ember (cigány) lenni. Más kérdés, hogy a magyarországi cigányság többségét kitevő romugrók nemhogy nem érzik kötelezőnek a Romani Krist, de sokan nem is hallottak róla. Szociológiai kutatások szerint olyannyira tág kulturális szakadék van a magyarországi cigányság egyes oláh és romugró csoportjai között, hogy például gyakoribbak a cigány-magyar házasságok, mint a két cigány csoport közöttiek. A romugrók okulására, továbbá a többségi társadalomban élő, némiképp misztikus "cigánytörvénykép" tisztázása végett a vajdák könyv alakban (angolul, magyarul és lovári nyelven) is kiadnák a Romani Kris szabályait. Sőt, végső célként egyesek a magyar jogrendszerrel is összhangba hoznák.

 

Indián