Tanítsák a magyar történelem cigány hőseit a gyerekeinknek!

A magyar társadalomban és a neki közvetítő médiában a magyarországi cigányság általában negatív előjellel kerül szóba, ha szerencséjük van, akkor, mint muzsikusok kerülnek be a hírekbe. Mint Budapest nyolcadik kerületében, ahol a cigányokról szóló pozitív képet a Muzsikus cigányok parkja próbálja közvetíteni. Pedig a cigány sorsok ennél jóval sokszínűbbek, ma is, akárcsak a múltban, amikor ugyanúgy elszenvedték a magyar történelem legnagyobb sorstragédiáit, mint nem cigány honfitársaik.

Roma holokauszt.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díjat hirdetett, amelyet hétköznapi roma hősöknek adnak át, a szavazataink alapján; olyan emberekről van szó, akikre nemcsak saját közösségük, de mindannyian büszkék lehetünk. Szakács, pék, buszsofőr, főnővér, gyári munkás. Olyan emberek, akikre nézve talán nem is jut eszünkbe, hogy romák, mert nem igazolják negatív sztereotípiáinkat. Az Aranypánt-elnevezés erre a cigány mondásra utal: „Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom”. Ez a mondás kíséri végig a magyar történelem neves és névtelen cigány hőseit is. Olyan hősökét, akiknek a neve ott kéne legyen a magyar történelemkönyvekben, esetleg külön utalva arra, cigányok voltak, hogy lássuk, mit köszönhetünk testvéreinknek.

Szabó Ilonka "Kócos" - hősi halált halt, Dilinkó Gábor "Bizsu" - hét év börtönre ítélték,Fehér Nándor (akkor 15 éves) - két és fél év börtönre ítélték, Horváth Aladár, Kuti László, Kisnémet László "Cigány Laci" - büntetése ismeretlen, Horváth Károly - büntetése ismeretlen, Radics József - öt év börtönre ítélték, Damu János - négy év börtönre ítélték, Való Mátyás "Csoki" - hat év börtönre ítélték, Fátyol István - börtönre ítélték, Kóté Sörös József "Holi" - kivégezték, Csányi Sándor - kivégezték, Falusi János - emigrált, esetleges büntetése ismeretlen, Fátyol István - börtönre ítélték, Kolompár János - kivégezték, Sztojka László - tizennégy év börtönre ítélték, Sztojka Vince - tizennégy év börtönre ítélték, Sztojka Péter - tíz év börtönre ítélték, Dandos Gyula, Kolompár Mátyás - kivégezték.

A fenti felsorolás csak pár név az 1956-os forradalom cigány résztvevői közül. Igen, az ‘56-os forradalomban, a ‘48-as forradalom és szabadságharcban, de a második világháborúban vagy az elsőben is számtalan cigány honfitársunk halt meg a hazájáért és az eszményiért. A történelemkönyvekben nincs benne, de a budapesti forradalmárok 5-8%-a lehetett roma 1956-ban, ez a szám pedig bőven meghaladja az akkori budapesti cigányság arányszámát. Az is kevéssé ismert tény, hogy a megtorlások idején számtalan zenész cigány családot lehetetlenítettek el azzal, hogy bevonták zenész engedélyüket a forradalomban való részvételük miatt.

Bizsu, az újpesti cigányfiú – polgári nevén Dilinkó Gábor, naiv cigány festő, akit II. Erzsébet brit királynő is kitüntetett – négy hónapos terhes barátnőjét keresve keveredett a Corvin közbe. "Valahol bent Pesten csavarogtak, jött a tömeg, harsogták: Aki magyar, velünk tart! Ő velük ment" – emlékszik vissza Bizsu. A saját indíttatásáról ezt mondja: "Annyit tudtam, hogy ruszkik haza! Menjenek haza az idegen katonák, mi ezek ellen harcoltunk. Engem az ideológia abszolút nem érdekelt." Az élettárs, a tizenhét éves cigánylány, akit Kócos vagy Kócosak néven ismertek a szabadságharcosok. Polgári neve Szabó Ilonka volt. A Práter utca végén lőtték agyon, 1956. október 28-án. Emléktáblája van a Corvin közben.

Az sincs benne a történelemkönyvekben, hogy Gábor Áron, aki a híres rézágyút gyártotta, a történészek szerint valószínűleg szintén cigány származású volt, sőt, ágyúöntödéjében a munkások többsége is cigány volt, de számos egyszerű roma közkatona is akadt a ‘48-as szabadságharcosok között. De túl kevesen ismerik hazánkban Sárközi Ferenc nevét is, aki "Kossuth cigány hadnagyaként" vált ismertté, az elsők között jelentkezett a honvéd hadseregbe, és feltehetően ő és zenészcsapata szerezte a “Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű dalt.

De a két világháború áldozatai és a trianoni tragédia elszenvedői között is ott találjuk a magyarországi cigányság tagjait. És biztosak lehetünk benne, sokkal több cigány esett el a harcmezőkön Magyarország védelmében, mint vitéz vagy gróf, róluk mégsem neveztek el utcát.

Amikor a magyar történelem nagy pillanataiban kiemelkedőt teljesítő cigányok történeteit olvassuk, valahogy mindig azt találjuk, amit a 15 éves Fehér Nándor mondott arról, miért csatlakozott a felkelőkhöz 1956-ban: "Azt kiabálták, hogy aki magyar, velünk tart. Hát, mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar, meg cigány is vagyok."

De nem kell ennyire messze mennünk a történelemben, hogy újabb példát találjunk. 1990-ben a marosvásárhelyi pogrom idején, amikor a román soviniszták megtámadták a helyi magyarokat, amikor az író Sütő András szemét kiverték, a döntő pillanatban zúgott fel a "Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" Kiáltás, és a lenézett környékbeli cigányok keltek a magyarok segítségére.

A cigányság magyarországi története nem tavaly kezdődött és nem a rendszerváltáskor, és ez nem valamiféle egyoldalú történet, amelyben a cigányság csak kapott, és ne adott volna. Sőt, a történelem legnehezebb pillanataiban számtalan cigány honfitársunk adta vérét az egész magyar nemzetért, a cigányságot is magába foglaló magyar nemzetért, hiszen nekik ez sose volt kérdés, hogy magyarnak (is) tartják magukat.

Ne felejtsük el, hogy az összetartozásért a legtöbbet a mindenkori magyar államnak kell tennie, és ezt nem az érdekérvényesítő képességekkel alig rendelkező cigány kisebbségnek, hanem elsősorban nekünk, a többségi társadalom tagjainak kell elősegíteni.

Kötelességünk, hogy minél több emberrel ismertessük meg ezeket a történeteket, hogy még több Sárközi Gábor, Szabó Ilonka és Fehér Gábor mondhassa azt jóérzéssel: ez az ő hazája, ahol egyenrangú emberként él, "ahol élnie, halnia kell". Mert ez közös ügyünk.

Indián