A vajdarendszer ma - A cigánytörvény őrei

 Az ország csaknem ezer településén választottak már vezetőül vajdát a helyi romák. A rohamosan kiépülő szervezetnek több százezres a pártoló tagsága, miközben sokan nemcsak a legitimitását és történeti hagyományát vitatják, de azt is, hogy valóban van-e tömegbázisa. Az ezüstszínű Mercedes lassan gördül be az étterem parkolójába. Letekert ablakaiból mellbevágóan ömlik a mulatós roma zene, négy utasa díszes öltözékben: halszálkás öltönyök váltakoznak némileg archaikus mellényekkel, és természetesen mindenkin kalap. "Szervusz, testvérem! - fogadja az érkezőket csókkal, öleléssel Kállai Csaba, Magyarország cigány fővajdája. - Késtetek! Már csak rátok vártunk, kezdhetünk végre!" A teremben díszesen és gazdagon terített asztalok, a pincérek folyamatosan hozzák a rendelt ételeket, többen itallal köszöntik az újonnan belépőket.

Komoly tanácskozáson vagyunk: a cigány vajdák nemzetközi találkozóján, ahol a 19 megyei vajdán és a fővajdán kívül a környező országokat - sőt Kanadát is - képviselik. Bár a sajtó érdeklődése mérsékelt, az Országos Rendőr-főkapitányság képviselője és több vállalkozó is fontosnak érezte a megjelenést. A tanácskozás fő célja, hogy az eddigi alapítványi forma (Vajdák a Romákért Alapítvány) mellett megalakuljon a Vajdák Világszövetségének Kiemelkedően Közhasznú Egyesülete, ily módon is beleillesztendő a magyar jogrendszerbe a cigányvajdaságot. Azt is fontosnak tartják a jelenlévők, hogy az egyesület tevékenyen közreműködjék a munkahelyteremtésben. Az egyesület alapszabálya értelmében a vajdák nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a fentieken kívül a bűnmegelőzésre és a romák oktatására is, hogy "elősegítsék a többségi társadalom és a roma kisebbség békés együttélését". "Vajda nem lehet akárkiből - mondja Kállai Csaba. - Csak azok közül a cigány férfiak közül kerülhetnek ki, akiknek már az ősei is vajdák voltak, és egy adott cigány közösségen belül tekintélynek örvendenek, hallgatnak a szavukra. Elengedhetetlen a vagyoni háttér, de a lényeg, hogy a cigány hagyományok szellemében, a cigány törvény, a Romani Kris alapján éljenek. Beszélni kell a lovári nyelvet, és kiválasztottságuknak sokszor születési jelei is vannak, például foggal születnek." A vajdákat mindig népgyűlésen, "közfelkiáltással" választják - Kállai szerint így tehát minden vajdaválasztás demokratikus. Ez mindig nagy ünnepség keretében történik; a leglátványosabb kétségkívül magának Kállainak az avatása volt 2006 októberében, amikor is az FTC népligeti sportcentrumában hintók, limuzin, szép cigánylányok tánca jelentették a körítést. Vajdát leváltani elvileg nem lehet, élete végéig az marad, sőt a tisztséget legidősebb fia örökölheti, amenynyiben a fenti normáknak megfelel. A vajdák hagyományos jelképe a vajdabot és a - többnyire nyúlszőrből készült - kalap. Megválasztásától a legfőbb kötelessége, hogy az adott cigányközösségben segítse népét, érvényt szerezzen a Romani Krisnek, elsimítsa a konfliktusokat, és képviselje a cigányságot a gádzsókkal (vagyis a nem cigányokkal) szemben.

A legújabb kori vajdareneszánszot egyébként országosan ismert cigány értelmiségiek indították el (Rostás-Farkas György író szerepe megkerülhetetlen), akik a cigányság eddigi sikertelen felemelési és önszerveződési kísérletei helyett a több évszázada (a romák szerint több évezrede) létező vajdaság újjáélesztésében látták a kiutat. Többek között Kállai Kis Ernő és Bangó Margit (vagyis nemcsak oláh, hanem prominens beás és romungró cigányok) támogatásával 2005-ben megválasztották Kállait országos fővajdává, majd azóta az ország közel ezer településén alakították meg a "Vének (Bölcsek) Tanácsát", és választottak helyi vajdát - Kállai tájékoztatása szerint. A települési vajdák a megyei fővajdáknak, ők pedig az országos fővajdának tartoznak beszámolóval és engedelmességgel. Az alig pár év alatt kiépült rendszer információink szerint 300 ezer fő támogató aláírt nyilatkozatát (és adatait) tudhatja magáénak - és ezek közül 28 ezer magyar nyilatkozat. A hierarchiát és a kohéziót erősíti a megyei vajdákkal aláíratott kötelezvény és a fővajda adománylevelének átvételével egy időben letett eskü is, amikben elfogadják a köteléket, és vállalják "a cigányság érdekében" végzendő munkát. Bár megválasztása után a dunántúli vajdák egy része megkérdőjelezte, hogy Kállai az egész magyarországi cigányság legitim vezetője volna, és 2008-ban Lakatos Attila borsodi fővajdával került sajtóvitába a miskolci rendőrkapitány leváltása ügyében, mára a széthúzás megszűnni látszik.

Az általunk látott vajdatalálkozón is egyértelmű volt Kállai vezető szerepe - például egy heves vita során elég volt az addig hallgató Kállainak pár lovári mondatban nyugalomra intenie az érintetteket, hogy újra a tervezett mederben folytatódjék a tanácskozás. A vajdarendszer legitimitását azonban továbbra is sokan vitatják. Mindenekelőtt természetesen az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), amellyel a vajdáknak gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nincs. Sőt, az alapítvány szóvivője a tanácskozáson nemes egyszerűséggel bűnözőknek nevezte a cigányság jelenlegi választott vezetőit, mondván, hogy a politika uszályába kapaszkodott cigányvezérek tömegtámogatást nem tudnak maguk mögött, és ma már csak a "saját zsebük tömésével" foglalkoznak. A viszonyt jól jelzi, hogy a Magyar Narancs többszöri megkeresésére sem volt hajlandó nyilatkozni az OCÖ a vajdaságról. Más orgánumoknak adott korábbi megnyilvánulásaikból viszont kitűnik, hogy a vajdákat önjelölt, a demokráciát figyelmen kívül hagyó vezetőknek tekintik, akik csak saját politikai ambícióikat építik. Ennél is sarkosabban fogalmazott lapunknak Zolnay János szociológus, aki szerint vajdarendszer Magyarországon a polgári átalakulás óta nem létezik, és semmilyen szociológiai kutatás nem támasztja alá a továbbélését, még az oláh cigányok körében sem. A vajdaság rendszere létezése idején is a többségi társadalom találmánya volt, a vajdákat mindig a többség nevezte ki (elsősorban rendfenntartási szándékkal) a cigányság vezetőinek - magyarázza Zolnay. A mostanában "magukat vajdának hívő" embereket jó esetben jó szándékú "bohócoknak", rosszabb esetben pedig a többségi társadalom és az állam egyes szereplői (például tehetetlen önkormányzati vagy rendőri vezetők) kreatúrájának tartja. 'ket szerinte "körülbelül annyira kellene komolyan venni, mint mondjuk a magát pilisi főtáltosnak gondoló férfit". Zolnay rendkívül veszélyesnek tartja a romaügy valós problémáinak szempontjából, hogy egyre komolyabb szinten kezelik úgy a vajdákat, mintha ők bárkit is képviselnének önmagukon kívül. Kállai lapunknak határozottan cáfolt mindenféle politikai indíttatást. Mint mondta, "a vajdaság nem kíván politizálni", de mindenkivel hajlandóak együttműködni, aki ténylegesen segíteni akar a cigányság felemelésében. A fő hangsúly a cigányság körében is az öntudat erősítésén és a cigány hagyományok újjáélesztésén van. A jelenlegi cigány-magyar konfliktusokat véleményük szerint mesterségesen szítja "valaki, akinek érdeke a polgárháborús helyzet előidézése". Kállai úgy véli, legfontosabb a romák munkához juttatása, mert ezáltal tömegével lennének kiemelhetők a mélyszegénységből. Ezért kezdeményezik a mindenkori kormányoknál, hogy a fűkaszálásokat, a vasúti töltések karbantartási munkálatait országosan a vajdarendszer működtesse.

 A legsürgősebb azonban az, hogy helyet találjanak a magyar jogrendszerben a vajdaság intézményének. Ennek érdekében alakul meg az egyesület, és folyamatosan tárgyalásban vannak a rendőrséggel és a jogalkotókkal is. Ahogy fogalmazott: "hogy helyet adjanak nekünk". Nagy kérdés azonban, hogy meddig tart a lendület a szűkös anyagi források mellett. Egyelőre ugyanis "adományokból" és a kétségkívül tehetős megyei vajdák személyes vagyonából finanszírozzák a szervezést. Azt még Kállai sem tagadta, hogy az évek óta tartó fővajdai teendői (permanens országjárása) "nem tesznek jót" üzleti vállalkozásainak. Ugyanekkor úgy véli, éppen itt fogható meg a különbség köztük és az OCÖ képviselői között: a vajdák mindenhol ott vannak, "a nyomortelepen is elfogadnak egy pohár vizet", segítenek saját zsebből - míg a hivatalos cigányvezetők csak a médiával együtt érkeznek, ha szerepelni lehet. A vajdák anyagi hátteréről, vállalkozásairól, társadalmi közegéről Zolnay János szerint is keveset tudunk, de kétségkívül a cigány vállalkozók azon rétegéhez tartoznak, amely a rendszerváltozás után is sikeresen alkalmazta a főleg az oláh cigányság körében jellemző "több lábon állás" technikáját. (És azok a romák jártak a rendszerváltozással legrosszabbul, akik sikeresen integrálódtak és tették fel bevételeiket egyetlen forrásra, például az ipari munkavállalásra.) Pozitívan áll viszont a vajdákhoz a többségi társadalom. Kérdésünkre több Heves megyei és borsodi polgármester is megerősítette, hogy akár ő is támogatja a helyi szerveződést, "ha végre rendet tesznek maguk között". Valóban tudomásunk van több olyan esetről is, ahol a helyi hatalom kérte fel Kállai Csabát rendteremtésre. ' maga is mintegy referenciaként emlékszik a várpalotai esetre, ahol két helyi roma család már-már utcai harcokba torkolló konfliktusát simította el, pusztán a Romani Kris alkalmazásának meglebegtetésével. Mindez persze jelzi a köztársaság intézményeibe vetett általános bizalom gyengülését is - másfelől pedig e törvényen kívüli jogszokás hallgatólagos jóváhagyása erősítheti a gettósodás mára már kistérségi méretűvé vált folyamatát is. Ugyanakkor egyre magasabb szinten veszik komolyan a vajdákat. Olyannyira, hogy a választási év közeledtével gyakoribbá válnak a politikai csábítások is: hol direktben, az esetleges roma parlamenti képviselet ígéretével, hol indirekt módon, kedvező gazdasági lehetőségek lebegtetésével. Múltjuk van Bár a közgondolkodás egyértelműen cigány hagyományként azonosítja a vajdaság rendszerét, a cigányság múltját kutatók egy része ezt erősen vitatja. Kállai Csaba is rendszeresen hivatkozik történelmi előképeként Ladislaus vajvodára, aki 1423-ban kapott oltalomlevelet Zsigmond magyar királytól, ám sokak szerint ez az első okleveles említés nem bizonyítja egyértelműen László vajda cigány mivoltát.

Nagy Pál történész lapunknak elmondta: maga a vajda szó is szláv eredetű, és sokáig jelen sem volt a cigány nyelvben, miközben a Kárpát-medencében a középkorban általánosan használták mindenféle vezető megjelölésére. Így valószínűleg a vándorútjuk során a magyar államba érkező cigánycsoportok sikeres integrálásának érdekében terjesztette ki (mondhatni erőltette rá) a többségi társadalom a cigányokra is ezt a rendszert. A XV-XVI. században ráadásul kettős értelemben is használták az oklevelekben "a cigányok vajdája" kifejezést. Egyrészt a kisebb-nagyobb csoportok élére valóban a földjén élő cigányok köréből választott vezetőt a helyi földesúr, másrészt ugyanígy cigányvajdának nevezték azt a bizonyíthatóan magyar származású nemest is, aki egy-egy nagyobb, akár egész országrészekre kiterjedő területen volt a cigányok bírája. Az ilyen típusú vajdák kinevezésére még a Rákóczi-szabadságharc idejéből is van adatunk, sőt valószínűsíthető egy országos cigány fővajda (legalábbis időnkénti) választása. Nagy Pál szerint a cigányság a középkorban egyébként sikeresen integrálódott, hiszen hagyományos mesterségeik (fazekasság, kosárfonás, fémművesség) hiányszakmáknak számítottak. A gondok a felvilágosodással, majd főleg az ipari forradalommal kezdődtek, amikor az ilyen tevékenységeket az olcsón előállított tömegáruk kiszorították a piacról. A cigány közösségek a letelepítési kísérletekkel párhuzamosan a falusi bírók fennhatósága alá kerültek. Ezt a többség (a romungrók, vagy más néven kárpáti cigányok) el is fogadták, de más csoportoknál (földesúri támogatással) tovább élhetett a vajdaság rendszere. Ez főleg az oláh cigányok körében vált folytonossá. Egyes családok, klánok közötti konfliktusokról is tudunk ebből a korból. Ahol a vajdai intézmény megszilárdult, a cím örökölhetővé is vált a család férfi tagjai számára. Általános gyakorlat lett a jó kapcsolat ápolása a vármegyei szervek vezetőivel. Sokak szerint a vajdák hatalma is innen eredt, hiszen a belső konfliktusok rendezésében sokszor maguk mögött tudhatták a karhatalmi támogatást is. Emiatt nem is mindig voltak népszerűek a cigányok körében.

Bár hivatalosan a vajdarendszer 1856-ban megszűnt, a kutatók egy része szerint a XX. században is élt egyes néprészek körében. Ráadásul Magyarországon mind a Horthy-korszakban, mind a Kádár-korban törekedett az állam a rendszer nem hivatalos újraélesztésére: a helyi csendőr vagy rendőr mindig pontosan tudta, hogy egy adott településen ki a "vajda", kit kell megkeresni a gyorsabb ügyintézés érdekében. Erdélyben egyébként sok helyen máig háborítatlanul megőrződtek az archaikus cigány, így a vajdai hagyományok is.

A új vajdareneszánszot megalapozó Rostás-Farkasék azt hangoztatják: a vajdaság mindig is létezett, most csak a felszínre kerül. A cigányokkal foglalkozó kutatók jelentős része szerint viszont másról van szó. Mégpedig arról a körülbelül két évtizede indult ideológiai folyamatról, amelyben a cigány értelmiség identitást akar teremteni a magyarországi cigányok számára. A Nagy Pál által is "naiv tudományként" értelmezett törekvés sok hasonlóságot mutat a XIX. századi nemzetiségi ébredéssel vagy a századfordulós örmény próbálkozásokkal. Az önértékelés erősítésében meghatározó lehet a vajdaság intézménye, amely hivatkozási alap lehet a cigány együvé tartozásra, és amely példa a nemzeti különállásra.

A fővajda Kállai Csaba országos cigány fővajda 1967-ben született Újszászon, oláh cigány családban. A cigányok körében születésétől fogva kiválasztottnak tekintették, mivel burokban született és két foggal - e jelek miatt már gyerekkorától beengedték a férfiak vajdai tanácskozásaira. Szolnokon tanult lakatosnak, a Mezőgépnél, majd a vasútnál dolgozott. Húszévesen nősült, 1989-től vállalkozóként dolgozik. Apai örökségként csupán pár lovat mondhatott magáénak, de alig több mint húszévesen egy újszászi vendéglátóegység tulajdonosa lett. Érdekeltségei ma is főleg a vendéglátáshoz kötik. Két fia és két lányunokája van. Elsőszülött fia, Csaba a fővajdai cím örököse. 1994-től az újszászi cigány önkormányzat képviselőjeként politizál. 2005. május 20-án választották országos vajdának, amit 2006-ban látványos budapesti avatáson erősítettek meg. Kállainak nótaénekesként Újszászi csillagok címmel CD-je is megjelent. A Romani Kris Tévesen cigánytörvénynek vagy cigány törvényszéknek fordítják, pedig jóval több annál: erkölcsi útmutató arra, hogyan él egy igazi cigány ember. Elsősorban az oláh cigányok körében maradt meg belső szervező erőként. A Romani Krisnek egyrészt van egy erkölcsi jelentése ("a törvény"): szabályozza az alapvető együttélési normákat, a tulajdont, a házasságot, a csoport hierarchiáját. Másrészt szociális funkciót is betölt, amennyiben kötelesség a gyengék, az anyagi vagy egyéb értelemben elesettek segítése, harc esetén a kiállás a közösségért. Ismerünk olyan esetet, amikor a lakás és élelem nélkül maradt személyt naponta felváltva a közösség más-más tagja látta vendégül, amíg nem rendeződött a helyzete. De erre a hagyományra vezethető vissza a cigányok látványos kiállása konfliktus esetén a tágabb értelemben vett családtagjaik mellett. Végül a Romani Krisnek van egy konkrét testületi szerepe is: tanácskozó testületet jelent, amit hol Vének Tanácsának, hol Bölcsek Tanácsának hívnak. A férfiakból álló testület dönt a közösség ügyeiben, s tagjait, ha kell, szankciókkal sújtja. A legsúlyosabb büntetés a kiközösítés, ami gyakran tényleges elűzést is jelent. A kiközösített nem vehet részt családi ünnepségeken, és nem segíthet neki senki, mert megszűnik ember (cigány) lenni. Más kérdés, hogy a magyarországi cigányság többségét kitevő romugrók nemhogy nem érzik kötelezőnek a Romani Krist, de sokan nem is hallottak róla. Szociológiai kutatások szerint olyannyira tág kulturális szakadék van a magyarországi cigányság egyes oláh és romugró csoportjai között, hogy például gyakoribbak a cigány-magyar házasságok, mint a két cigány csoport közöttiek. A romugrók okulására, továbbá a többségi társadalomban élő, némiképp misztikus "cigánytörvénykép" tisztázása végett a vajdák könyv alakban (angolul, magyarul és lovári nyelven) is kiadnák a Romani Kris szabályait. Sőt, végső célként egyesek a magyar jogrendszerrel is összhangba hoznák.

 

Indián