„A cigány gyerekek tanulni akarnak”

Irreálisnak és megalapozatlannak minősítette a Legfelsőbb Bíróság az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány azon igényét, hogy a kaposvári önkormányzat zárja be a Pécsi utcai általános iskoláját, és az oda járó cigány gyereket küldje másik iskolába. A pert két évvel ezelőtt az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indította a kaposvári önkormányzat ellen, azt kifogásolva, hogy fenntart egy olyan iskolát, ahol szinte csak roma diákok tanulnak. Kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szegregációt és mondja ki, hogy a tanulókat hátrányos megkülönböztetés éri, továbbá kötelezze az önkormányzatot a jogsértés megszüntetésére. Egy évvel ezelőtt a Somogy Megyei Bíróság még az önkormányzat felelősségét állapította meg. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulókat az intézményben jogellenesen elkülönítik, és hátrányosan megkülönböztetik. Az önkormányzat fellebbezése után, idén májusban a Pécsi Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet, és kimondta, hogy a jogellenes elkülönítés nem állapítható meg, azonban az önkormányzat azzal, hogy a spontán módon kialakult elkülönülés megszüntetése érdekében nem tett meg mindent, megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A másodfokú bíróság elvetette a hátrányos megkülönböztetés megállapítását és kimondta, hogy az iskola oktatási színvonala, a személyi és tárgyi feltételek a kaposvári általános iskolák oktatási színvonalának átlagát messze meghaladják. Mivel az alapítvány az egyedüli megoldásnak továbbra is az iskola bezárását tartotta, a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, amely idén novemberben jogerős ítéletével pontot tett a két éve tartó ügy végére. Ezzel a számos szegregációs pert indító jogvédő alapítvány jogerősen is pert vesztett, a Pécsi utcai általános iskola pedig megmenekült a bezárástól. Szita Károly polgármester szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélete bebizonyította, hogy az elmúlt évek erőszakos integrációs kísérletei nem vezettek semmilyen eredményre. – Nem értettünk egyet az Alapítvány céljaival, miszerint be kell zárni az iskolát és a gyerekeket a város egyéb iskoláiba kell szétszórni – mondta a Demokratának a kaposvári polgármester.

Az önkormányzat a Pécsi utcai iskola diákjainak felkínált három másik iskolát: a Kodályt, a Berzsenyit és a Zrínyit, de a gyerekek nem akartak oda átjelentkezni. – A cigány gyermekeknek is lehetőséget kell biztosítani, hogy abba az iskolába járhassanak, ahová szeretnek, s hogy a szülő oda írassa gyermekét, ahová szeretné – érvelt a polgármester, akinek meggyőződése, hogy az erőszakos integráció csak ront a cigányok helyzetén. Érdekes egybeesés, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletével szinte egy időben a kaposvári Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között több mint hetven cigány diáknak adták át a város saját alapítású ösztöndíját. Szita Károly érdeklődésünkre elmondta, hogy a cigány származású tanulók számára már 1995-től létezik ez az ösztöndíjrendszer, amelyet főként azért hoztak létre, hogy az általános iskolásokat is be tudják vonni a rendszerbe. – A cél, hogy a cigány gyermekek tanulmányai ne fejeződjenek be a nyolc általánost követően, hanem legalább szakmát tudjanak szerezni. Erre a tanulmányi átlaghoz kötött ösztöndíjra hetedik osztálytól lehet pályázni. Általános iskolások esetében 3,6 értékű, egyéb iskolásoknál három egész értékű bizonyítvány felett jár. A tanulmányi eredményen túl feltétel még a jó magatartás és szorgalom. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek azok, akik a legrosszabb szociális helyzetben élnek. Évente hetven-nyolcvan fő között differenciáltan oszt szét Kaposvár városa mintegy két és fél millió forintot. Ez általában havi hat-hét ezer forintos összeget jelent, főiskolások esetében maximum kilencezer forintot. A polgármester úgy látja, a cigányság felemelkedésének egyetlen biztosítéka a magas színvonalú oktatás és a továbbtanulás. Ezért támogatja a város ösztöndíjjal a cigány tanulókat. Szita Károlytól megtudtuk, az ösztöndíjrendszert átalakítják. Négy, az integráció szempontjából legfontosabb szakma esetében növelik az összeget. – Szeretnénk, ha minél több cigány származású fiatal dolgozna az egészségügyben, az oktatásban, valamint minél többen lennének rendőrök és köztisztviselők – mondja a polgármester, aki hozzáteszi, az általános iskolás ösztöndíjasok szinte kivétel nélkül tovább tudtak tanulni. Jellemző az esetre, hogy az alapítvány munkatársai a Pécsi utcai általános iskolával csak a per kezdete után vették fel a kapcsolatot. Horváth Edit, aki 2000-től igazgatója az oktatási intézménynek, a Demokratának elmondta, az alapítvány munkatársai csak a szülőket keresték fel, az intézményt nem. A nyári szünetben több mint harminc szülővel írattak alá egy olyan nyilatkozatot, amelyben a szülő bejelenti, hogy gyerekét másik iskolába szeretné íratni. Az igazgatónő szerint a szülőket félrevezették, mert azt mondták nekik az alapítvány munkatársai, azért kell az aláírásuk, hogy azzal tudják igazolni, ők a családnál jártak. A szülőkkel próbálták elhitetni, hogy az iskolát bezárják és ők segítenek abban, hogy gyermeküket másik iskolába helyezhessék. A szülők kétségbeesve jöttek érdeklődni az iskolába, hogy igaz-e a bezárásról szóló hír. – Az Alapítvány által terjesztett valótlanságok mélységesen felháborították az egész tantestületet – emlékszik vissza az igazgatónő. – Azt állították, rosszak a tárgyi feltételek, nincs tornaterem, nincsenek számítógépek, nem folyik informatikai és nyelvi képzés. Egy romos iskola képét festették le. Minket csak akkor kerestek fel, miután feljelentették az önkormányzatot. Megmutattam nekik az informatikai termet, a tornacsarnokunkat és mindent, amikről ők azt állították, hogy nincs – emlékszik vissza Horváth Edit, akitől megtudjuk, a Klebelsberg Kunó javaslatára épült iskola több mint nyolcvanéves múltra tekint vissza. Az igazgatónő már harminc éve tanít az intézményben, így jól ismeri a környéket. A szentjakabi városrész már a hatvanas évektől többségében cigányok lakta településrész volt. Kaposvár hetvenezres lakosságából becsülten mintegy háromnégyezer a cigány származású, akiknek több mint a fele él az iskola környékén. A szabad iskolaválasztás bevezetése előtt vegyesen jártak ide cigány és magyar gyerekek, majd a szabad iskolaválasztás, amely alapvetően egy liberális szellemiségű jog, lehetőséget adott a szülőknek, hogy másik iskolába írassák a gyereket. A 2008-ban készült kaposvári Antiszegregációs Terv megállapította, hogy a Pécsi utcai általános iskolában közel száz százalékban roma gyerekek járnak, a hátrányos helyzetű tanulók aránya 86,4 százalék. - Amikor a liberális oktatáspolitika 2002-ben megjelent a közoktatás területén, a szellemet kiengedték a palackból, és oda visszatuszkolni már nagyon nehéz. A balliberális oktatáspolitika miatt megnehezedett a pedagógusok helyzete, ezt minden általános iskolában érezni, de nálunk hatványozottan érezteti hatását. Az elmúlt két és fél évben lejáratták az iskolát, ettől sok nevelő idegileg kikészült – panaszolja az intézményvezető, aki hozzáteszi, hogy amióta az igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatos új szabályok érvénybe léptek, drasztikusan lecsökkent az igazolatlan órák száma. Szeptembertől csak két esetben kellett a jegyzőt értesíteni, akkor is csak tíz igazolatlan óra miatt. Mondhatnánk, hogy ideális a helyzet. Az önkormányzat a Pécsi utcai általános iskolát folyamatosan fejlesztette, hogy a városi átlagnál is többet nyújthasson az ide járó gyerekeknek. A cigány kultúra megőrzése céljából 2004-ben bevezetették a kisebbségi oktatást és a beás nyelvoktatást. Az igazgatónő szerint nagyon nehéz tanulásra ösztönözni a diákokat, mert szüleik nagy része is szakképzetlen, munkanélküli, legfeljebb nyolc általánossal rendelkezik. A gyerekek szülei többnyire betanított vagy szakmunkások, akik egyáltalán nem is dolgoztak, hiszen a Dunántúlon élő lovári cigányok főleg vásározással foglalkoztak.

 

A cigány tanulók ösztöndíjának pályázatait a Kaposvári Cigány Önkormányzat bírálja el. Bóti Tiborné, a  Kaposvári Cigány Önkormányzat elnöke a Demokratának elmondta, az ösztöndíj elérte célját, mert egyre többen tanulnak tovább felsőfokú intézményekben, vagy szereznek szakmát. 1995-ben még huszonnégyen, idén már hetvennégyen részesülhetnek az ösztöndíjból: tíz egyetemista, negyvenhat középiskolás, tizenhat általános iskolás. Az egyetemisták közül négyen-négyen a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Kaposvári Egyetemen, egy-egy diák pedig a Corvinus Egyetemen, illetve a Rendőrtiszti Főiskolán tanul. – A jogvédő alapítványoknak nem a jól működő oktatási intézményekkel kellene foglalkozniuk – mondja az elnök asszony, aki szintén a Pécsi utcai iskolában tanult. Véleménye szerint akkor lehetne szegregációról beszélni, ha a környéken nem lenne másik iskola, de így, hogy a gyerekek és a szülők a szabad iskolaválasztás ellenére is ragaszkodnak a Pécsi utcai iskolához, szó nincs szegregációról. Egyszerűen szeretnek oda járni.

 

INDIÁN

Hárítósdi

Egy példa a roma médiaképet meghatározó politikai gyakorlatra: a médiát felelőssé tenni a rasszista beszéd megerősítéséért régóta hálás téma. Ám, ha van is a médiának szerepe és felelőssége a társadalmi diskurzus formálásában, a roma médiakép változásai minden valószínűség szerint egy jóval mélyebb, mind ez ideig kevéssé elemzett változásra utalnak, amelyben egyre inkább intézményesül és elfogadottá válik az erőszak, és hétköznapivá a rasszista beszéd. Egy ilyen helyzetben az is elég, ha az újságírók pontosan idézik a politikusokat, és beszámolnak a közpolitikai döntésekről. A romák elleni sorozattámadások (és különösen azzal, ahogyan napirendre tértünk felettük) egy olyan történet, aminek a fényében talán jól megmutatható ez az átalakulás.

 

 Alig nemrég, február 23-án emlékeztünk a Tatárszentgyörgyi támadás áldozataira: öt évvel azelőtt egy hajnalon Molotov-koktélokat dobtak egy faluszéli házra. Csorba Róbert gyermekét, az ötéves Robikát próbálta kimenteni a lángok közül, amint azonban az ajtón kívülre értek, lőttek rájuk. Mindketten meghaltak. Később kiderült, hogy ez a gyilkosság annak a támadássorozatnak a része, amiben 2008–2009-ben összesen tizenhat lakóházat támadtak meg tizenegy Molotov-koktéllal, hatvanhárom lövést dördült, és hat embert öltek meg a támadók – mindannyian romák voltak. A gyilkosok börtönben ülnek, a kormányzat pénzügyi segítséget nyújt majd a családoknak. A háború utáni Magyarország legdurvább etnikai gyilkosságsorozata felett ezzel nagyjából napirendre is tértünk. Ez nem is abból látszik talán a legjobban, hogy a roma önszerveződés párszáz fős megemlékezésein túl alig esik már szó az áldozatokról, hanem abból, ahogyan az egész történetet a szélsőségesek távoli világába utaltuk: ott történt meg ez az egész, nekünk semmi dolgunk ezzel. E tragédiával való szembenézés elmaradásában – de bizonyos értelemben megtörténtükben is – szerepet játszhatott az a nyolc-tíz éve beállt fordulat, ami a cigányokkal kapcsolatos általános közbeszéd eldurvulásában, a szegényekkel kapcsolatos politika büntetőjellegének megerősödésében és az erőszakra épített hatalomgyakorlásban egyaránt tetten érthető.

Ervin Staub szociálpszichológus, a csoportgyűlölet és csoporterőszak egyik elismert kutatója és – a Rodney King-zavargások utáni Los Angelestől Ruandáig – az ilyen események utáni lélektani munka egyik gyakorlati segítője szerint,  a csoporterőszak messze túlmutat a támadók egyéni motivációján.

·       Staub szerint a kibontakozó csoporterőszakban nem csupán a visszatartó erők hiánya érvényesül, hanem a szociális normák, intézmények és a kultúra olyan jellege is, amely a további és súlyosabb erőszakot lehetővé teszi. Az így felfogott kultúrának kiemelt szerepe van az áldozatok leértékelésében és dehumanizálásában, ami megkönnyíti a velük szembeni erőszakos fellépést, és annak az érvkészletnek az előállításában is, amely igazolja a cselekvést. Ennek persze vannak finomabb és durvább formái, a lustaként és alsóbbrendűként való bemutatástól a manipulatívként és tisztességtelenként, vagy a sajátcsoportra nézve jelentkező veszélyként történő beállításig. A másik ilyen feltétele a csoporterőszak kialakulásának az emberek közötti viszonyok rendszerében fogható meg: például abban, hogy mennyire elfogadott az erőszak alkalmazása egy rendszerben, a családtól a kisebb közösségeken, például az iskolán át a társadalmi szabályrendszerekig. Mások ezt az erőszak rutinszerűvé válásaként írják le.

·       Ma már tudjuk, hogy a romákkal szembeni támadássorozatot szélsőségesek követték el. Motívumaikra is fény derült, a vallomásaikból pedig kibontakozott az általuk vallott szélsőjobboldali ideológia is. Ez a nyíltan rasszista gyűlölködő nyelv ma minden további nehézség nélkül könnyen hozzáférhető, sőt nehezen elkerülhető Magyarországon. Elég fél órát a szélsőjobboldali portálokon tölteni: megkapjuk azt az érvkészletet és propagandát, amiben a cigányok nem emberek, veszélyeztetik a többség jólétét, sőt megmaradását, az ellenük való fellépés pedig hazafias hőstett. A Tiszalöki Kóka Jenő meggyilkolása után néhány nappal a kuruc.info arról értekezett, hogy a lesből, hátulról hátba lőtt férfi nem is cigány, és a jogvédők találták ki az egészet, hogy rasszizmust kiálthassanak. Ez a primitív és beteges logika persze unalomig ismert, ezért még nem volna érdemes idecitálni. Amiatt azonban igen, amilyen szavakat ez az érvelés használ a „mokká”-tól a „fajtajegy”-ig, vagy addig, hogy „a füle »magyaros« (nem »mikiegér«)” stb.

·       Ez az a nyelv, ahol már csak bátorság kérdése, hogy ezeket a rovarleírások részletességével ábrázolt tárgyakat akár meg is semmisítsük. Arra azonban, hogy mi várható a szemlélő többségtől, az erőszakos cselekmények, például a gárdavonulások miért nem vezetnek széles tiltakozáshoz, a támadássorozat pedig miért nem okozott különösebb megrázkódtatást, máshol kell keresnünk a választ. A szélsőségesek világán messze túlmutató rasszista magyarázatkészletben, a mindennapjainkat meghatározó hatósági és politikai rutinokban, és a politikai elit relativizáló stratégiáiban. A nyílt, zsigeri gyűlöletre hangoló szélsőjobboldali beszédnek van még egy további hatása is: ezeknek a kijelentéseknek a fényében a szalonképesebbre hangolt, de ugyanolyan kirekesztő logikára építő érvelések már fel sem tűnnek.

·       Bőségesen idézhetnénk példákat az egyetemi jegyzetbe kerülő fantáziálást

ól a roma kultúrában megengedett közeli rokonok közötti házasságról és szexről; a cigány népismereti könyvbe kerülő passzusokig arról, hogy a cigányok „alig 60 éve kezdték azt tanulni, hogy mi az idő, a munkahely, az írás-olvasás, a tisztálkodás, a magántulajdon”.

·       Mások szerint – és ez már átvezet a hatalomgyakorláshoz – „2005 körül Európa sok országában egy meglehetősen gyors váltás állt be a romákkal kapcsolatos politikai diskurzusban”, együtt a romákra vonatkozó új politikákkal, a kirekesztő nyelv elterjedésével, valamint a gyűlölet-bűncselekmények és az interetnikus konfliktusok elszaporodásával. E váltás Magyarországon többek szerint a helyi szintről jött: az önkormányzatoknál kezdett „a cigányozás rendje” elterjedni, és mindez nem volt független a válság miatt növekvő mértékű elosztási konfliktusoktól sem. Mindez pedig egy általánosabb, a szegényekkel szembeni büntetőpolitikai fordulatba illeszkedik, amiben az erőszak minden további nélkül megengedett.

·       Mégis, kinek, minek tekintjük a hajléktalanokat, amikor rendőrökkel vitetjük el őket a belvárosból, vagy éppen helyi népszavazáson tiltjuk meg, hogy a kukáinkból egyenek? Az erőszak intézményesülését és rutinszerűvé válását nemcsak a hatóságok teszik lehetővé azzal, ahogy például a gárdavonulásokat kezelik (pl. a romák házaira köveket dobáló gárdisták esetében azzal tagadták meg a nyomozást, hogy a cselekmény nem lépte át békés jelleget),  hanem a politika is bátorítja azzal, ahogy egyre inkább rendészeti eszközökkel kezeli a szegénységet. Mindez helyi szintén a média által széles körben bemutatott erőszakos és aggályos közrendvédelmi razziákhoz és bírságolási gyakorlathoz vezetett.

·       E kérdés harmadik dimenzióját a szimbolikus politikai megnyilvánulások adják: ahogyan a rasszizmus kérdése ma Magyarországon a politika foglya. A rasszista kijelentések nyomán kialakuló viták elsősorban pártpolitikai meghatározottságúak, ami nemegyszer a kérdés bagatellizálásához vezet. Mindezt jól mutatja, ahogyan a támadássorozattal egy időben – és utána is – próbálták a politikai oldalak előértelmezni, vagy politikai haszonszerzésre használni a történteket, a „gettó- vagy uzsorás-bűncselekmény” sugalmazásoktól a szocialista hatalmon maradási forgatókönyvekig.

·        E relativizálás a kormányzati közlemény rangjára emelkedett, amikor a felzárkóztatásért felelős államtitkár – egy nevezőre hozva az előre kitervelt rasszista gyilkosságsorozatot és a közúti balesetet követő olaszliszkai emberölést – így fogalmazott: „Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszka áldozatai ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai”.  Ezek után nem érdemes nagyon csodálkozni azon, hogy nagyjából hasonló mintákat követhetett a közvélemény aktívabb része.

    Az ítélethirdetés napján megjelent tudósításokhoz fűzött „kommentek csaknem kétharmada (60%-a) sem a cigányokról, sem az ítéletről nem mondott véleményt – ezek jelentős részét politikai vita töltötte ki. A politikai hangolás, illetve a történetesen romák által elkövetett bűncselekmények kontextusa olyan erősen befolyásolta az ügy megítélését, hogy az áldozatok szempontját gyakorlatilag kitörölte.”

·       Kicsit leegyszerűsítve a kérdést, a közbeszédben és a politikában beállt fordulat a mainstream médiumok bármilyen érzékeny tudatossága mellett is a romák médiaképének nagymértékű romlásához vezetne – elegendő, ha a politikusokat pontosan idézik, és beszámolnak a közpolitikai döntésekről. 2011-re a roma médiakép annak ellenére kriminalizálódott minden korábbinál nagyobb mértékben, a roma szegénységet pedig úgy társítják minden korábbinál inkább a devianciákkal,  hogy közben ugyanebben az időszakban a cigányellenes beszédet és az ún. cigánybűnözés kategóriát intézményesítő Jobbik a támogatottságánál is jóval kisebb arányban szerepel a mainstream média felületein.  Ez még egy érv amellett, hogy e fordulat nem írható le kizárólag a szélsőséges politika térnyerésével.

·       Természetesen nem azt mondom, hogy a közbeszéd durvulása és a szegényekkel/cigányokkal szembeni politika lenne önmagában a felelős a támadásokért,  azt azonban igen, hogy az előbbiek bátorítást adnak a támadóknak, akár tetteik igazolásához használt érvkészletben, akár áldozataik dehumanizálásában. Önáltatás lenne azt mondani, hogy ez a világkép valahol messze, a mi közösségünkön kívül formálódik, és hazug önfelmentés ezt az egész történetet a távoli szélsőségesek ügyeként lezárni. Az ő világképük ezer szállal kötődik a ma többségiként elkönyvelt, konszolidáltnak tekintett diskurzusokhoz, és ami még rosszabb, politikákhoz. Ezek kialakításához pedig magunk is hozzájárulunk, akár tevékenyen, akár hallgatásunkkal.

 

INDIÁN

A Cigányság története

 

Mielőtt a romák Európába való érkezésének történetéről beszélnénk, tudnunk kell, milyen források alapján tesznek a történettudósok megállapításokat.

 A történelem ismeretszilánkokból próbálja meg összeállítani az általa vizsgált kort. Romák Európába érkezésük előtt Rendkívül kevés forrás maradt fenn arról a kb. 1000 évről, mely a romák őshazájukból való elindulása és Európába érkezése között eltelt.

 A mai ember gondolkodásmódja, világlátása egészen más, mint azoké, akik annak idején lejegyezték azokat az ismereteket, melyek számukra voltak fontosak. A történészek így csak utólag tudnak kérdéseket gyártani a fennmaradt adatokhoz, leírásokhoz. A romák eredetéről szóló feltételezések közül az egyik legismertebb, hogy i. sz. 700 és 1000 között Indiából indult útnak egy népcsoport. Ennek lehetséges oka az iszlámterjeszkedés volt. Mohamed bir Kasszim i. sz. 712-ben elfoglalta Szindhet, majd Mahmud 1001-ben Pandzsáb legnagyobb részét. Egy 1126-ban keletkezett történeti írás szerint a kalifák Örményországba és Szíriába telepítették a cigányok vélhető őseit. Arról azonban nincs adat, hogy pontosan kiket és mikor telepítettek a kalifák Nyugatra, a legkevesebbet arról tudjuk, hogy e csoport hány főből állhatott. Amikor Timur-Lenk mongol uralkodó 1398-ban betört Indiába, onnan a cigányokat Szamarkandba, a székesfővárosba hajtatta. Később - valószínűleg - az oszmán törökökkel együtt jutottak el a Balkán-félszigetre. Ha tehát a mai romák ősei Indiából származnak, az elvándorlás kezdete semmiképpen sem tehető egyetlen időpontra, hanem több hullámban történt: évszázadok hosszú sora alatt vándoroltak Nyugatra különböző kultúrájú, életmódú és létszámú csoportok.

A Cigányok középkori megjelenésével kapcsolatban egyetlen pontos adat sem áll rendelkezésünkre. A korabeli balkáni okiratok már mind  jelen lévő csoportként jelölik meg a cigányokat. Merész, de nem kizárt azon lehetőség feltételezése, hogy a cigányok nem Indiából vándoroltak Európába, hanem az indogermán népek őshazájából, vagyis Közép-Ázsiából. Mindez nagy valószínűséggel a népvándorlások idején történt (i. sz. 200-400 körül), amikor a barbár törzsek megjelentek a római provinciák városainál: 245-ben a germánok áttörték a limest. Egy másik feltételezés szerint a cigányok Indiából való útra kelésének időpontja akkorra tehető, amikor árja népek az évezred elején (i. sz. 1000 körül) behatoltak a Hindusztáni-félszigetre, délebbre szorítva az ott őslakos dravidákat. Abul-Kászem Manszúr Firdauszi perzsa költő (i. sz. 940-1025) említi Királyok könyve című munkájában, hogy Bahram Gur perzsa király (i. sz. 420-438) az ind Shankal királytól tizenkétezer lurit hivatott, hogy azok zenével szórakoztassák őt és sok csapástól sújtott népét. Egy másik történetíró 950 körül tízezer zottról tesz említést perzsa királyok történetéről írt könyvében: a király e több ezer embernek földet, vetőmagot és jószágot adott, melyet azonban azok feléltek, ezért a király haragjában "világgá küldte" őket. Sokan vélik felfedezni a lurik és zottok személyében a mai európai romák őseit. A bizonytalanság olyan nagy, hogy abból az időből, amikor a romákról már írásbeli megemlékezések állnak rendelkezésünkre, sem tudjuk biztosan, hogy valóban a mai romákról van-e szó.

A cigány/roma népesség Európa területén A XV. században a Kelet-Római Császárság megrendülése és a Török Birodalom előrenyomulása egybe esik a cigányok/romák újabb vándorlási hullámának megindulásával. A Magyarországon ekkor megjelent cigány/roma népesség jelentős része a Német Birodalom, Svájc, Franciaország területére vándorolt tovább, igazoló dokumentumuk a Zsigmond király által kiadott menlevélhez hasonló volt. Ebből az időből maradt ránk 4 írásos emlék, amelyeket az ország 4 különböző helyén adtak ki: Buda, Szepes, Pécs és Bécsújhely. Ebből arra következtethetünk, hogy ez időben az ország szinte minden területén fordultak már meg cigány/roma csoportok. A cigány/roma népesség viszonylag háborítatlanul vándorolhatott a kelet-európai országokban, azonban nyugat-európában már ekkor sem voltak elnézőek velük szemben. Nem egy ország területéről kitiltották, sok helyen üldözték őket. Ezt a hozzáállást erősített az egyház magatartása is, amikor eretneknek, veszélyes varázslóknak kiáltotta ki őket. Az 1400-as évek végén már több országban, köztük Svájcban is törvények szabályozták a cigány/roma népességre vonatkozó politikát. Tilos volt elszállásolni őket, 1525-ben törvényt hoztak kitoloncolásukról. Az eddigi pénzbeli támogatás, amelyet a cigányok/romák a helyi hatóságoktól kaptak a megélhetésüket segítendő, mostantól egyetlen célra szolgált - minél messzebb juttatni őket, lehetőleg az ország határain kívülre. I. Maximilian német-római császár ennél is messzebbre ment üldözésükben, több rendeletben kémeknek nevezi őket és azonnali kitoloncolásukat és minden kiadott menlevél visszavonását rendeli el. A helyzet Franciaországban sem kedvezőbb, XII. Lajos 1504-ben érvényteleníti a cigányok birtokában lévő menleveleket, és helyenként megindul a kiűzésük. Néhány évvel később törvény tiltja letelepedésüket az ország területén. IX. Károly nem elégszik meg a teljes cigány/roma népesség kitoloncolásával, hanem testi fenyítésre, gályarabságra ítéli őket. Spanyolországban kis mértékben kedvezőbb volt a helyzetük. A kitoloncolás mellett megjelenik a letelepedés, mint alternatíva - vagy elhagyják az országot, vagy letelepednek és tisztességes életmódot folytatnak. Minden más esetet, illetve a lopást is gályarabsággal büntették. Az akkori Európai szinte valamennyi országában hoznak törvényeket, rendeleteket a cigány/roma népesség kitoloncolásáról, letelepítéséről (Portugália, Olaszország, Vatikán, stb.) Ezek közül az egyik legszigorúbb az 1534-es milánói rendelet, amely a cigányokat/romákat törvényen kívülinek deklarálja, megfosztva őket minden polgári jogtól, illetve az ellenük elkövetett bűntetteket nem minősíti törvényszegésnek. A mai Románia területén, Moldvában és Havasalföldön a cigány/roma népesség évszázadokon keresztül rabszolgasorsban élt a egyházi és földesúri birtokokon egészen a XIX. század közepéig. Az akkori törvények szerint azok a nem-cigányok is rabszolgákká váltak, akik cigányokkal/romákkal házasodtak össze. Az állam tulajdonában lévő rabszolgák nem voltak földterülethez kötve, folytathatták vándorló életmódjukat. Feltételezések szerint ezeknek a rabszolga sorba kényszerített népcsoportok leszármazottjai a mai beás cigányok, akik ma Közép-Európa délkeleti részén (Horvátország, Magyarország, Románia) és Délkelet-Európában (Bulgária, Görögország) élnek. Ez a hosszú tartózkodás Románia területén adhat magyarázatot a beások nyelvi helyzetére is, akik a román nyelv nyelvújítás előtti dialektusát beszélik, amely aztán önálló nyelvként fejlődött tovább, bővült szókincse. Valószínűleg ez a nyelvcsere és a beások megváltozott kulturális sajátossága adja annak a vitának a táptalaját, amely szerint a beások nem „igazi” cigányok/romák. Az európai hatalmak a XVI. század második felére felismerték, hogy erőszakos, a kitoloncolást preferáló politikájuk nem hozza meg a kívánt eredményeket, ezért taktikát változtattak. Az üldözést felváltotta egy, az asszimilációra, letelepítésre törekvő politika, amely eleinte szintén nem vezetett sikerre - a cigányok/romák nem szándékoztak önszántukból feladni identitásukat. Ekkor vált általánossá az erőszakos asszimilációs politika több európai országban, köztük Romániában, Spanyolországban.

Az országok egyre kegyetlenebb törvényeket hoztak, volt olyan ország, ahol a törvények értelmében valakinek a cigány volta elegendő okot szolgáltatott a kivégzésre, kivéve, ha az illető gyermek volt. A kivégzést csak az kerülhette el, aki megtagadta cigány mivoltát, letelepedett, „tisztességes” munkát vállalt, „tisztességes” nyelvet beszélt, ennek megfelelő életmódot folytatott. 1592-ben Angliában teljes vagyonelkobzással és halállal büntettek minden cigányt, akiket módszeresen felkutattak és letartóztattak. Egy korabeli írás szerint 1596-ban egy 196 személyből álló csoportot fogtak el, akik közül 106 felnőtt fizetett halállal „cigányságáért”, a többieket kivétel nélkül kiutasították az országból. Ezt a törvényt csak az 1700-as évek vége felé helyezték hatályon kívül, ezek alapján 200 éven keresztül kivégzéssel megtorolt bűn volt 14 éven felüli cigánynak lenni. Szerencsére a törvényt az utolsó 100 évben már nem alkalmazták, de megtehették volna. Skóciában is hasonló törvényi szabályozás volt érvényben. Egy dokumentum szerint 1624-ben 8 férfit végeztek ki cigány mivolta miatt, az elfogott csoport asszonyait, gyermekeit kitoloncolták az országból. Mások nem voltak ilyen szerencsések. 1636-ban egy csoport férfitagjait fölakasztották, a gyermektelen nőket vízbe fojtották, az anyákat megkorbácsolták és arcukra bélyeget égettek. Európa más országaiban, például Franciaországban gályarabsággal büntették a cigányokat/romákat. A mai Olaszország területén 1601-re minden állam, királyság, hercegség területéről kitiltották a cigányokat. A roma/cigány népesség Magyarországon – A 19. századig A romák/cigányok a 15. század idején jelentek meg Magyarországon – Aventinus humanista történetíró az ország Török Birodalommal való határon lakó cigányokról tesz említést. Az 1400-as évektől a cigányok vándorló életmódot folytattak, melyek zavartalanságát a menlevelek biztosították, illetve – leginkább Erdély területén – jellemző volt bizonyos városrészekhez való kötödés, melyeket a letelepedés igényének első jeleiként is értelmezhetünk. Zsigmond király menlevele 1423-ból származik: „… és elrendeljük, hogy László vajdát és cigány alattvalóit minden módon óvjátok, ne akadályozzátok, életüket ne nehezítsétek, hanem ellenkezőleg minden alkalmatlanságtól és bosszúságtól védjétek…” A menlevél egyben kiváltságlevél is volt, mely biztosította a cigányok jogát a saját ügyeikben való döntésekre, törvénykezésre. Magyarország a cigányság számára kedvezőbb környezetet nyújtott a nyugatabbi területeknél: a roma/cigány csoportok számára hosszú időn át biztosítottak szabad mozgást és önrendelkezést a legmagasabb szinteken, hiszen a romák/cigányok többsége királyi jobbágyként élt, így mentesültek a kisebb helyi hatalmak szolgálatától. A Habsburg-uralom alatt a cigányellenes törvénykezés érvénybe lépett Magyarországon is. 1616-ban Thurzó György magyar nádor ismét kiadott egy menlevelet cigányok számára. Ebből kiderül, hogy milyen esélytelen helyzetben vannak a cigányok Európában. Thurzó utasította a helyi hatóságokat, hogy védjék meg a cigányokat a velük szemben föllépőktől. Jelentős változást okozott a magyarországi cigányok életében a Habsburg-uralom kiteljesedése: - I. Lipót 1701-ben törvényen kívül helyezte a cigányokat. - Mária Terézia 1749. évi rendeletében kiutasított az országból minden cigányt, aki nem telepedett le, további rendeleteivel pedig teljes asszimilációt szorgalmazott. - II. József folytatta az erőszakos asszimiláló politikát, illetve kiterjesztette azok érvényességét Erdélyre is. Mária Terézia és II. József rendelkezéseit Magyarország és Erdély nagy részén sem a hatóságok, sem a cigányok nem vették túl komolyan, amennyire lehetett, kibújtak a végrehajtása alól. A XVIII. századtól megkezdett, a letelepedésre és az asszimilációra irányuló rendelkezések, intézkedések hatása fokozatosan teljesedett ki. Az erre irányuló rendeletek rejtetten hatottak, az 1893. évi népszámláláskor a magyarországi cigányság kb. 90%-a már letelepedett és állandó lakóhellyel rendelkezett. A cigányság helyzete Magyarországon 1945-ig

 

Az 1893-ban tartott cigányösszeíráskor 275 000 cigányt írtak össze hazánkban, ekkor már a nagy többség „állandóan letelepedettnek” számított, „huzamosabban egy helyben tartózkodónak”, azaz „félvándornak” mintegy 20 000, míg „kóborcigánynak” 9 000 főt neveztek a népszámlálás adatai alapján. A megnevezett kategóriák mutatják, hogy a cigányság nem alkotott homogén közösséget ebben az időszakban (sem): a szociológiai mutatókat tekintve a letelepedett cigányoknak nevezettek mutatták a legjobb, míg a kóborcigányok a legrosszabb jellemzőket – igaz ez az átlagéletkorra, a gyerekszámra, a lakásviszonyokra, a foglalkoztatottságra. Ebben az időszakban a cigánykérdés fő okát még mindig a vándorlásban látták. Éppen ezért az összeírás célja az volt, hogy adatokat gyűjtsenek egy, a problémát kezelni tudó rendelet megalkotásához – a Statisztika Hivatal kiadványának előszavában szerepel a megfogalmazott cél, „a csavargási ügyek rendezése és ezzel kapcsolatban a kóbor cigányok letelepítése”. Ez a rendeletet 1916-ban született meg; korábban, 1880 és 1910 között a vármegyék saját hatáskörükben intézkedtek a vándorlások visszaszorítása érdekében. Az 15 000/1916-os rendelet az alábbi módon határozott a kóborló romákról: Kóborlónak számít az, aki nem tudja igazolni, hogy rendes lakhelye van. Akinek van igazolható lakhelye, de nem tartózkodik ott, vissza lehet toloncolni! Egyetlen cigány sem hagyhatja el engedély nélkül (elöljárósági vagy rendőrségi) a nyilvántartott lakhelyének belterületét. A községi elöljáróságnak nyilvántartásba kell vennie a cigányokat, és rendszeres orvosi ellenőrzés alá kell vonni őket. A nyilvántartott cigány az elvégzett szolgáltatásokért, illetve munkájáért járó díjakat nem kaphatja kézhez – azt a község által kijelölt egyén kezeli! A hatóságok gyakorta próbálkoztak, különféle módokon, a kóborló cigány családok letelepítésével, illetve a deviánsnak tekintett magatartásformák visszaszorításával. 1928-ban a II. Büntetőnovella (1928. évi X. törvény) megrögzött rendelkezései tömegeiben érintették a beilleszkedni nem tudó, csavargó és bűnt elkövető cigányokat, mivel a rendelet szerint önhibájukból válnak folyamatosan újra és újra bűnelkövetővé. 1931-től a vándoripari engedélyek kiadását korlátozták tovább nehezítve ezzel a cigányság életkörülményeit, hiszen a munkavállalási lehetőségeket tovább szűkítették a cigányok számára. Egy 1938-as rendelet szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni – ezen rendelet, valamint Endre László későbbi államtitkár 1934-es követelése a cigányok koncentrációs táborba való zárásáról és a férfiak sterilizálásáról a közvetlen előzményeit és alapját képezik a magyarországi romák holokausztjának. „A magyarországi áldozatok számáról máig vitát folynak, a kutatások a több tízezres számot valószínűsítik. (…) ..több településen, például Esztergomban 1942-ben, zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák, amit csak a munkavégzés céljából hagyhattak el. 1944 tavaszán-nyarán több város és sok falu roma lakosságát munkatáborokba viszik Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves megyékből, augusztusban pedig a Honvédelmi Minisztérium elrendeli a cigány munkásszázadok felállítását. 1944. november másodikán-harmadikán megindul a roma családok összeszedése és internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Pest megye településeiről. A Pest környéki romákat családostul, gyerekestül, november másodika és hatodika közt szedik össze a helyi csendőrségek, majd az óbudai téglagyárba viszik őket. Innen november 10-én marhavagonokban szállítják Dachauba, majd három nap elteltével a nőket és a gyerekeket tovább Ravensbrückbe.(…)” (Bernáth Gábor, 2002. augusztus 2. RSK) A cigányság helyzete Magyarországon 1945-től napjainkig

 

A II. világháború után, 1957-ig a cigányokkal a minisztériumok foglalkoztak, a probléma kezelésére számtalan koncepció és magatartásforma alkalmazása jellemző, az atyáskodó bánásmódtól (segélyezésért cserébe hasonulás várása) egészen a durva zaklatásig és erőszakos áttelepítésekig. A személyi igazolvány 1954-es bevezetése, a cigányokat ismételten hátrányos megkülönböztetésbe taszította; egyrészt a kiadáshoz szükséges iratok hiánya miatt, másrészt az eltérő színű (fekete) igazolvány segítségével a rendőrség megkülönböztethette a „megbízhatatlan elemeket”. 1955-ben az Egészségügyi Minisztérium készített egy tervezetet a „cigányság társadalmi, szociális, egészségügyi és kulturális helyzetének megjavítására”, melyet 1961-ben párthatározat követett, a párthatározat a cigánykérdést szociális problémaként fogalmazta meg. Ebben az időszakban a cigányok 70-80%-a a társadalomtól elkülönülten, telepeken élt (a kóborcigányok sátrakban, míg a letelepedettek vályogkunyhókban, helyenként házakban). A telepeken erőszakos mosdatások, fertőtlenítések folytak, ha bűncselekményt követett el valaki, a rendőrség sorra vette a telep lakóit, akik védelem nélkül álltak a hivatalos szervvel szemben. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége az ötvenes években a cigány értelmiségiek – László Máriával, az első cigány származású főtitkárral az élen –kezdeményezésére alakult meg. Tevékenységüket 1961-ig folytathatták, ekkor ugyanis a nemzetiségi szövetségre törekvő csoportosulás kapcsán egyértelműen kijelentette Kádár János, hogy a cigányság nem nemzetiség, s nyelvük, kultúrájuk, hagyományos kötöttségeik akadályozzák a legfőbb célt, a társadalomba való teljes beolvadást. A párthatározat szemléletéből adódóan (a cigánykérdés nem nemzetiségi, hanem szociális ügy) szociális válságkezelési-stratégia kialakítását szorgalmazták. 1965-ben indítottak egy, a cigánytelepek felszámolására irányuló programot – az állandó keresettel rendelkezők kedvezményes kamatú kölcsönt vehettek fel „CS” lakások építésére, illetve régi parasztházak felújítására. Az új lakások építése és a régi házak felújítása a telepszerű elrendezést nem változtatta meg, hiszen az új, „CS” házak egymás mellé épültek, az öreg parasztházakat pedig leginkább infrastruktúrával nem rendelkező kistelepüléseken lehetett megvásárolni. A korábbiakhoz képest azonban ez is nagy mértékű javulásnak tekinthető a lakhatási viszonyok területén. Az 1980-as évek végére jellemző, hogy a cigányság helyzete az előző évtizedekhez képest sokat javult. Ez a lehetőségeket teremtő tendencia azonban nem tekinthető általánosnak és egyáltalán nem tekinthető kiforrott és megszilárdult állapotnak. A bíztató jelek a rendszerváltást követően visszájukra fordultak. A rendszerváltás vesztesei első körben az alacsony iskolázottságú rétegek voltak, a korábban leginkább segédmunkásként dolgozó cigányság pedig ebbe a körbe tartozik. Bár megfigyelhetőek kedvező folyamatok is, de – megfelelő esélyek, lehetőségek hiányában – a cigány családok jelentős részének egyáltalán nincs esélye, akár csak a rendszerváltás közvetlenül megelőző időpontban elért életszínvonalat is elérni. Az alább felsorolt események, folyamatok formálták/formálják leginkább a magyarországi cigány közösség helyzetét: - létrejöttek a kisebbségi, köztük a cigány önkormányzatok, - kialakult egy cigány értelmiségi réteg, - romológia tanszékek szerveződtek (Debrecen, Kaposvár, Nyíregyháza, Pécs, Zsámbék), - jelentősen megszaporodott a cigánysággal foglalkozó publikációk, illetve a cigány nyelvű kiadványok száma - cigány nemzetiségi iskolák jöttek.

INDIÁN

  
 
 

CIGÁNY KÖSZÖNÉSEK

ÜDVÖZLÉSI ALKALMAK ÉS FORMÁK

Egy háztartásban élők találkozásakor a köszönésnek nincs meghatározott rendje, hasonló a nem cigányok körében tapasztaltakkal. Kivétel a meny és a vő, akikkel szemben szigorú követelmény apósuk és anyósuk köszönése. A napszakok szerinti köszönési formák a következők:

 Első köszönés: BAXTALYI DETEHARA! DOBROJ TU/TUME! Szerencsés reggelt! Minden jót neked/nektek!

 Napközbeni köszönések: LASHOJ TYO DYES! LASHOJ TUMARO DYES! Jó napodat! Jó napotokat!

 Esti köszönés: LASHI RATYI TE DEL O DEL! Adjon az Isten jó éjszakát! Azonos válaszok: NAJIS! NAJIS TUKE/TUMENGE! Köszönöm! Köszönöm neked/nektek!

 

Egymással közelebbi kapcsolatban állók között általános köszönési formák a napszaktól függetlenül: T`AVES BAXTALO/BAXTALYI! T`AVEN BAXTALE! Legyél szerencsés! Legyetek szerencsések! Válaszok: T`AVES VI TU! T`AVEN VI TUME! Legyél te is! Legyetek ti is!

 

Örömteli családi ünnepeken vagy a gyakran spontán módon kialakult társaságokban az érkezők: DEVLESA ARAKHAV TUMEN! DEL ANDAS TUT! Istennel találtalak benneteket! Isten hozott!

 

Virrasztóba érkezők köszönése: MAJLASHI RATYI TE DEL AMEN O SUNTO DEL! Jobb estét adjon nekünk az Isten! DEVLESA ARAKHAV TUMEN! Istennel találtalak benneteket! O DEL TE JERTOL AMARE MULES! Az Isten bocsásson meg a halottunknak!

 

A többiekkel szembeni kötelező udvariasság megkívánja, hogy az összegyűlteket csak rövid időre is elhagyó elköszönjön társaitól. Ilyenkor ezt mondják: DEVLESA MUKHAV TUMEN! Istennel hagylak benneteket! PACHASA MUKHAV TUMEN! Békével hagylak benneteket! A válasz már különböző: DEVLESA!(lovári) ZHA DEVLESA!(másári) Istennel! Menj Istennel!

A társaságból végleg távozók köszönése napközben: ASHEN DEVLESA! Maradjatok Istennel! TE DEL O DEL LASHI RATYI! Adjon az Isten jó éjszakát! A válasz: ZHA/ZHAN DEVLESA! Menj/Menjetek Istennel!

 Lassú dalok megkezdése előtti engedelemkérés és a dal befejezésekor mondott jókívánságok ismertek: ENGEDELMO MANGAV SAVORAZHENENDAR, SA JERTON MA, TE PHENAV TUMENGE JEKH CHACHI VORBA! Engedelmet kérek mindnyájatoktól, bocsássatok meg, hogy elmondjak nektek egy igaz beszédet! Lováriak szerint a dal megkezdése előtt a következőket mondják: ENGEDELMO MANGAV SAVORAZHENENDAR, SA JERTON! Engedelmet kérek mindnyájatoktól, bocsássatok meg! A többiek erre így válaszolnak: DEVLESA! Istennel! Az éneklő a dal befejezése után köszönti a közönséget: DEL O DEL PE SASTYIMASTE, SAVORAZHENENGE! Adja az Isten mindnyájatok egészségre! Énekléshez fűződő szokásokhoz hasonló funkciójú a férfiak táncát megelőző beköszöntő: ENGEDELMO MANGAV! SA JERTON, KHELAV! Engedelmet kérek! Bocsássatok meg, táncolok! A táncot befejező férfi megköszöni a figyelmet tánca iránt: NAJIS TUMENGE!

 

Indián

Aktuális Agyamentség

 

1. megtudhattuk a mai hírekből, hogy a kéményseprést "kiszervezik" a katasztrófavédelemhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy a közmunkák rendszere a belügy-minisztériumhoz tartozik, a kéményseprés majd a katasztrófavédelemhez. 

A sor folyatódik, a leépülő egészségügyben orvosok és ápolók helyett majd katonai szanitécek látnak el minket, a gyerekeket pedig az iskolákban börtönőrök fogják tanítani.

 

 A rendőrség is megszűnik, helyüket az önkéntes polgárőrség veszi át vagy rohamosztagosok. 

 

A közalkalmazottakat már most is közmunkásokra cserélik. a szakszervezeteket, politikai pártokat pedig egyszerűen kiváltjuk a CÖF-el.

 

Szerintem még sokat spórolhatnánk ha visszaállítanánk a lóvasutat! vagy ha az igazságszolgáltatást felváltanák a sámán és törzsi gyűlések vagy "csákmáték" döntései ukázai, egyfokú eljárás, gyors, pontos döntések apelláta nélkül és punk-tum!

2. Tarlós Istvánnak és Kocsis Máténak valaki súgja már meg, hogy a melegfelvonulás "méltatlanná" nyilvánítása az Andrássy úton ALAPTÖRVÉNY ELLENES, ugyanis a melegfelvonulás résztvevői melegek (vagy nem melegek), akik egyben magyar állampolgárok is, akiknek a hátrányos megkülönböztetését az ALAPTÖRVÉNY tiltja! Igy függetlenül az ő világlátásuktól és politikai ízlésüktől legyenek kedvesek erősen tartózkodni az Alaptörvény rendelkezéseinek megszegésétől, a hátrányos megkülönböztetéstől.

Az már csak továbbgondolás, hogy ha meg lehet tiltani egy embercsoportnak valamilyen tulajdonsága alapján -ez esetben szexuális orientáció- hogy mely történelmi városrészben sétáljon vagy ne sétáljon, jelen legyen vagy se, hogy felvonuljon vagy se, akkor a következő lépés, hogy ugyanezen emberek (vagy mások, pl. mi romák) mondjuk MEGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉST viseljenek pl. csillagot, csengőt stb. Az már csak egy utolsó megállapítás, hogy a meleg felvonulás nem szexuális piknik hanem POLITIKAI rendezvény!

3. hallom a hírekben, hogy a letelepedési kötvény jól fizet. azaz a magyar állam képviselői míg a bevándorlók, migránsok, menekültek esetében uszító gyűlölet kampányt folytatnak, addig más JÓL FIZETŐ kuncsaftoknak függetlenül a származási országtól letelepedést biztosít. nos ez nemes egyszerűséggel gazemberség, elvtelen mocsokság. Tehát akinek nincs pénze azt agyonveretjük, leköpetjük ha ide mer jönni, függetlenül attól, hogy valóban üldözik - e, valóban rossz vagy jó ember-e, hogy tisztességesek-e a szándékai, hogy nemzetközi szerződések erre köteleznek minket, és függetlenül attól, hogy tőlünk viszont 500.000 fő ment más országokba bevándorolni, letelepedni, munkát vállalni gazdasági menekültként, vagy politikai menekültként, míg aki fizetőképes azt szívesen látjuk, ha nekünk tejel,

függetlenül attól, hogy származási országában esetleg gazember volt, bűnöző, vagy kalandor, vagy uzsorás, vagy isten tudja mi!

 

 

Hát nem döbbenet? De az.

Indián

Felzárkóztatás

Tisztelt Magyar Társadalom!

 

Kártyázom, és cinkes kártyával előhúzom a „roma -kártyát", de nem a cigány kártyát! Egyelőre nem tudom, hogy mit mondhatnék. Magyar a cigányok között – cigány a magyarok között. Van különbség? Bocsánatot kérek a magyar néptől! Mindig azt mondják „bízzák csak a hatóságokra az ügyintézést, nem a mi dolgunk"

 

Azok, akik tehetnének valamit, nem igazán érdekeltek abban, hogy bármi is változzon itt. Cigány Magyar emberek közös társadalomban - ez a feszültség! Magyarországon az utóbbi időben jóval erősebbé vált a diszkrimináció – amely már általános jelenség az egész világban is, persze. Számos településen él egy jelentős roma kisebbség, csoportokban- nagyon nehéz a választásokon jól szerepelni, roma kisebbség, néha még relatív vagy abszolút többségben is vannak a helyiek, mindezek ellenére többségben is vannak – azok, akik egymásnak ugrasszák a magyar társadalmat. A problémákat szeretnéd megoldani? De helyette azt mondja: miért tegyem meg, mit nyerek én ezzel? - Nem magyarázzák el a romáknak kellőképpen, hogy miért érdemes.

Összefoglalva: felzárkóztatni a romákat a többségi társadalomhoz. Szomorú kimondani, de – általában – ott, ahol egy roma közösség „térvilága" elkezdődik, már nincs út, áram és víz. Már régóta részt veszek olyan projektekben, amelyek a romák felzárkóztatását tűzte ki célul – de először is az „egyik napról a másikra élek" mentalitást kell megváltoztatni! Sokan vannak, akik ugyanúgy élnek, mint húsz éve, vagy még rosszabb körülmények között! Rengeteg ilyen hely van most az országban! A valódi problémák megmaradnak. A közösség helyzete évről évre egyre rosszabb, itt érdemleges változást kell elvégezni a roma, vagyis a cigány társadalom között.

Mi munkahelyeket akarunk teremteni, azt szeretnénk, hogy a gyerekek iskolába járhassanak - és ne csak nyolcadik osztályig! - érettségizzenek le, nézzék meg, hogy akkor mit tudnak magukkal kezdeni az életben. Azonban sokan hallani sem akarnak ilyesmiről.

Pedig nem luxusdolgokat kérünk, járjanak iskolába, ne a segély lebegjen előttük, munkakerülés, hanem hogy tudjanak beilleszkedni. És erre rá is segítenek különféle szervezetek. Elég csak a saját példámat említenem: sikeresen elvégeztem az iskolát, szakmát tanultam! Ezért teszem mindazt, amit teszek, szeretném megértetni velük nincs más kiút, ebből a zsákutcából vissza kell fordulni és ki kell jönni.

Reményeim szerint utunk olyan áldott állomásokon halad tovább ebben az évben, mely felkelti a nagy nyilvánosság érdeklődését és segíti célunk elérést, a jobb sorsra érdemes gyerekek, emberek életébe örömet, reményt hozni és segít az egész társadalomnak, hogy ezeket a jobb sorsa érdemes embereket ne tehernek, hátránynak, hanem lehetőségnek lássa. Ehhez természetesen kellenek ezek az emberek is, kell a munkájuk, a kitartásuk, hogy a mostani sanyarú életükből ki akarjanak törni. Nélkülük nem megy.

INDIÁN

Elindult a cigányblogger

Orbánnak egyszer el kell számolnia az ellopott országgal. Egyszer el kell számolnia a magyarokat végletekig megosztó politikájával. Egyszer el kell számolnia az európai értékrendet semmibevevő uszító szavaival. Egyszer menekülni fog a nép haragja elől.

Majd meglátjuk, akkor mi lesz a véleménye a menekültekről. Majd meglátjuk, akkor mi lesz a véleménye a halálbüntetésről. Mi úgy szeretnénk európai országban élni, hogy nem hagyjuk el szülőhazánkat. Ezért létrehozzuk azt a politikai közösséget, amelyik leváltja Orbánt, és elszámoltatja galád tetteivel. Orbán pedig menekülni fog. Bár nem gazdasági okokból, és nem az életét kockáztatva, hanem a köztörvényes bűnözőknek kijáró méltányos eljárás elől.

A félelem országában élünk! Hagyjuk, hogy a maffiafőnök azt tegyen velünk, amit akar. Elveszi a pénzünket, iskoláinkat, köztársaságunkat, elüldözi fiataljainkat.

 

Mindenkinek!
Mindenkinek joga van az egyenlő bánásmódhoz. Joga van ahhoz, hogy ügyében ne szenvedjen hátrányos megkülönböztetést valamely védett tulajdonsága miatt



Gyáva népnek nincs hazája !!!!



Nap mint -nap csak a brutalitás, csak az erőszak , a hírekben! Saját családtagjukat irtják ki az emberek .Az emberi élet mára már nem szent , és nem számít!